Part 2

                                                            ~ . ~

  „Minden embernek joga van a műveltség és kultúra megismeréséhez, elsajátításához és hogy hű szolgálója legyen az emberiségnek...” Szép gondolatok, nem? Ugyanis ez a sulim mottója, ami fennen virít már vagy jó 70 éve minden látható ponton az iskolában, beeszi magát a tanárok agyába (egyes diákokéba nemigen, ahogy tapasztaltam...) és ami a legszörnyűbb, még a végén komolyan el is hiszik! Ez volt a város elit iskolája, a művészpalánták, unatkozó gazdagok csemetéinek és a jövő doktoranduszainak biztos ugródeszkája. 3 szintes, klasszicista stílusú épület, amit az akkori építője volt olyan merész (egyesek szerint pofátlan) hogy a város parkjának a közepére tervezte. Hogy mit is keres egy ilyen templomegere lúzer mint én, egy ilyen előkelő helyen? Egyszerű a válasz, 20 percre lakom tőle! Na jó, meg mellesleg a tanárjaim szerint egyike leszek én is azoknak a doktoranduszoknak, már ha túlélem a diplomaosztóig.

   Húsz perc igazán semmiség, de mikor késében van az ember hirtelen minden távolság megnő és sosem akar annak a nyavalyás útnak vége lenni! Megnyújtottam a lépteimet, hogy elkerüljem Mrs. Bride, a portás és egyszemélyes erkölccsősz kotkodácsoló hangját, amit személyesen a későn érkezőknek tartogat szeretet csomagban, masnival átkötve, mellékelve hozzá egy szöges korbáccsal. Olyan szépen indult a nap, semmi kedvem nem volt ezzel elrontani elhihetik! Az utolsó sarok után megpillantottam az ismerős kovácsoltvas kapukat és egy megkönnyebbült sóhajjal indultam volna... ha valaki hirtelen át nem karolja a nyakamat és úgy jó testvériesen el nem kezd fojtogatni! Színes karikák táncoltak a szemem előtt a légszomjtól, „Akaszkodj már le rólam te majom!” és próbáltam leráncigálni magamról persze hasztalanul, mert már úgy is tudtam milyen kullancs ugrott rám.

   - Daryyyyl! Hol a csudában voltál eddig? Suli gyűlés van! Súúú Liii Gyűűűű Lééés! - „Nem mondod?” Az utolsó harsogó szavai szinte már lágy susogásnak tűntek a légszomj mellett...”Csak érném el azt a rohadt gázsprayet! Lefújom magamról ezt a kis dögöt... khm, vagyis teszek egy kísérletet rá!”

   - Ca..ca..Carol, mi volna ha előbb leszállnál rólam? Hidd el, élve több hasznomat veszed mint holtan! A mai napra nem terveztem be fulladásos halált.

   - Yupp! Bakker, ne haragudj Daryl-boy! Szállok már, szállok már! - Kapkodva szívtam be a friss levegőt, majd megfordulva elküldtem a világ leggyilkosabb pillantását a világ legpöttömebb, de egyben legmokányabb hölgyének akit valaha volt szerencsém ismerni. Carol Smith, egyike a sokmilliós Smithnek a világon, habár ebben és hogy ő is az emberi fajhoz tartozik ki is merült minden hasonlóság a névrokonokkal és a homo sapiens sapienssel. Mindig azzal szoktam cukkolni, hogy valószínűleg egy elkóborolt Neander-völgyi leszármazottja lehet, mert kétlem hogy ilyen adottságokkal, amikkel rendelkezik van e méltó emberi párja! 165 centijéhez, skót vörös hajához és szeplős arcához judoban edzett test párosult (meg egy hibbant aggyal néhanapján), amit körbedíszített az isten jókedvében egy kis derűvel, emberiességgel és kedvességgel. Amikor épp nem a „megölésemen” fáradozik, vagy nem azzal idegesít, hogy sorban lenyúlja az aznapi leckéimet, akkor imádom a csajt! A legjobb barátom volt már óvodás korom óta.

   - Élsz még Daryl? Hihiiii... tegnap aztán hamar elhúztad a csíkot! Utánad már csak a port nyeltem, egyáltalán hová a csudába siettél úgy?

   - Otthon volt dolgom, semmi komoly nyugi!

   - Na perszeee! Nekem meg tollas a hátam mellékesen, ennyivel azért nem úszod meg! Most szépen mindent elmesélsz Carol nővérnek, ahogy illik egy baráttól!

   „Bahh, pont ez hiányzott nekem!” Igaza volt, a szüleimen kívül még neki szoktam elmondani a bajaimat és biztos voltam benne, hogy lakat alatt tartja őket. Kevés olyan megbízható embert ismertem, mint amilyen ő volt. „De akárhogy is, most nincs erre idő!” Idegesen pislogtam a karórámra majd rá.

   - Carol, az előbb épp valami suli gyűlésről decibelezted a dobhártyám, nem kéne inkább sietnünk?

   - A csudába! Még elkap minket ez a Bride-banya! Gyere mááár! Majd a gyűlésen elmeséled, hogy mi történt tegnap!

   Megragadta a karomat, majd harcos őseihez méltón becipelt a suli kapun a tornaterem felé, hogy még időben beosonjunk az igazgató helyzetjelentésére. Szerencsénk volt, sem a portás nénivel sem más tanárokkal nem futottunk össze, így viszonylag csendesen álltunk be a hátsó sorba, hogy a többi diákhoz hasonlóan végigunatkozzunk és megbeszéljük a tegnap történteket. A gyűléseken illet csendben figyelni Lukas igazgató szavaira, ám ő az a jó öreg tipikus aktakukacok egyike volt, aki  nem a szónoklásban jeleskedtek, így a csend csak jobban elősegítette a dögunalmat és azt, hogy a diákság egy része nyíltan az igazgató képébe ásított. A forgatókönyv mindig ugyanaz volt: előző félév értékelése, a mostani félév tervei, költségvetés értékelése, hol lesz a sulis nyaralás és új diák tanács elnök választása. Lehet tippelni, hogy ebből engem (és mit szépítsek, a többieket) mi érdekelte igazán!

   Carol figyelmét pár percre elvonta az egyik osztálytársa, így tűnődve nézelődni kezdtem a plafon legújabb repedéseit, amikor kellemetlen bizsergő érzés szált meg. Hatodik érzék, a barlanglakó őseim ösztöne, tudom is én, de biztos voltam benne, hogy valaki figyel engem. Tekintetemet elszakítottam a plafontól, és körbenéztem a teremben, hogy hátha kiszúrom az illetőt. Utáltam, ha figyelnek, főleg ha magam sem tudok róla, így már terveztem egy egyetemes „Tehetsz egy szívességet” jel felmutatását ennek az ismeretlen bámészkodónak, amikor jobbra tőlem pár sorral előrébb összeakadt a pillantásom egy ismerős gúnyos szempárral és hozzátartozó félmosollyal. „Basszus, ez nem igaz! A kukkolóm a Tökéletes Adam! Mi a jó fészkes fenét vigyorog ez rajtam?” Bosszúsan néztem a képébe, de ő továbbra is csak mosolygott rám, és volt valami a pillantásában, ami nagyon nem tetszett. Mintha egy jó viccen nevetne, és én vagyok a poénja! „Anyád!”

   Mit ne mondjak, kisebbrendűségi érzés szált meg, ha csak rá néztem! Tehettem is, ugyanis az ő 185 centijével simán lekörözte az én 170 centimet. „Talán nyújtófára szögelték kicsi korában, nem tudom.”  Magamban sokszor gúnyoltam a tökéletességét, de kénytelen voltam azt a békát is lenyelni, hogy tényleg az volt, legalábbis külsőre.  Gólyaláb termetéhez karcsú, sportos alak társult, szabályos arcvonásait pedig sötétbarna, kissé rendezetlen haj keretezte, néhol tincsei a szemébe lógva, hátul pedig 3 kis rövid hajfonatban végződve. De nem ez volt az, amitől ájuldoztak a lányok, hanem az átható, világosszürke pillantásától és attól a magabiztos gőgtől, ami minden aranykanállal született úri ficsúrnak dukált.

   A kellemetlen varázst hirtelen az igazgató hanga törte meg, amikor félórás monológja után bejelentette, hogy titkos szavazással eldőlt az új diák tanács elnök személye, aki nem más mint Adam Matthew! Éljenző tömeg közepette szólította fel a színpadra, hogy ünnepélyesen is beiktassák az új posztjára és hogy ő maga jelölje ki a személyi titkárát a diákok sorából, mert hát ugye minden bossnak jár egy csicskás jó iskolai hagyományokhoz híven. Őszintén szólva ez már a legkevésbé sem érdekelt, örültem, hogy megszabadultam tőle egy időre. „Álszent prédikátor, egy bájvigyorú politikus, teszek rá, hogy mit mond!” Visszafordultam Carolhoz, aki addigra befejezte a beszélgetést és most épp áhított pillantásokkal méregette az új elnököt „Jesszusom, mindjárt hányok!”, de őszinte leszek, ezzel nem volt egyedül a teremben. Adam Matthewban megvolt az a kellő személyes varázs, ami kellett ehhez a poszthoz, bennem viszont megvolt az a kellő utálat, ami elhessegette a rózsaszín felhőket a szemem elől!

   Hogy magamra vonjam a figyelmét és hogy viccet csináljak a tátott szájú bambulásából, a szemei elé tartottam a tenyerem, amit kitűnő reflexekkel egy könyökből indított gyomorszájon vágással honorált! „Azzzisteeennnit! Ez azért fájt!”  Újfent levegő után kapkodva görnyedtem össze, miközben drága barátnőm tenyerét a szájára tapasztva röhögött rajtam. RÖHÖGÖTT rajtam!  Kezdem magamat egyre mazochistábbnak érzeni, hogy ezt még évek múlásával is eltűröm tőle. „Hogy ezért még mit fog kapni!” Testi erővel egyáltalán nem vehettem fel vele a versenyt, heh, érdekes is volna ha igen, tekintve hogy még ő szokta a falra kenni a rossz fiúkat akik voltak olyan hülyék, hogy kikezdtek vele. Na de nemcsak testi erő létezik ám! Ördögi vigyoromat persze szemfüles módon kiszúrta, de nem nagyon zavartatta magát rajta. Szóval egész jól el voltunk, ezt az ökörködést már évek óta műveltük, így komolyabban egyikünk sem vette fel a dolgot. Még szívesen elviccelődtünk volna, ha hirtelen nem figyelünk fel arra, hogy az egész terem minket bámult, illetve csak engem! Csend és hullaszag és hogy mindenki megdöbbenve néz rám! „ Mi a jó...? Megzavartam valamit?”

   - Köhöm..., Daryl Blair feljönnél az emelvényre kérlek? - Ritka bamba pillantást vethettem, ugyanis Lukas igazgató újfent megismételte a kérést, sőt biztatásul intett is a tenyerével, hogy húzzak már fel hozzá és a karba tett kézzel álló Tökéletes Adam mellé. „Argh, mit csináltam már megint amiről nem tudok? Ezek meg miért bámulnak  így rám?” A tömeg szinte azonnal ketté nyílt előttem, mintha pestises lennék, így kénytelen kelletlenül felsétáltam az igazgatóhoz, „Mintha a kivégzésemre mennék, hát ez jó!” Kissé zavartan álltam Mr. Lukas elé és lélekben próbáltam felkészülni az elkövetkező percekre. „Ha tudtam volna, hogy mi jön... !”

   - Hát, Daryl fiam, gratulálok neked! Ez egy igazán megtisztelő poszt a számodra! Remélem ugyanolyan lelkiismeretesen végzed majd, ahogy azt az iskola hírneve megköveteli. - Szavai megkoronázáskép megragadta a kezem és jó alaposan megrázta! Hát nem erre számítottam!

   - Öhm, uram, nem akarok tiszteletlen lenni, de mihez is gratulál nekem éppen?

   - Nahát nahát, hisz az előbb lett említve! Nem hallottad volna a bejelentést? Te lettél az új személyi titkár! Ez egy kellően szorgalmas és nemes poszt fiam!

   A világ kezdett megfordulni velem!

   - De uram, kinek is lettem a személyi titkára? - „Jézus isten, nem akarom tudni! Ugye nem...? Ne csessz ki velem!”

   - Természetesen nekem. - Mint akibe 220 voltot vezettek, úgy rezzentem össze erre az ismert hangra és lassan megfordulva néztem bele abba a rohadt gúnyos szürke szempárba!

                                                            ~ . ~