Part 3

                                                             ~ . ~

   - Megölöm! Kinyírom! Esküszöm nem éri meg a holnapot! Hogy volt pofája ehhez? A szemét! Az eszem megáll!

   - Hé hé! Nyomd már le a fejed vízcsap alá! Talán lenyugszol tőle... bár ahogy látom...

   - Lenyugodni? Most? Mitől? Engemet csak az nyugtatna meg, ha kiverhetném néhány fogát!

   - Te és a verekedés...! Ne röhögtess! Előbb leszek balerina, mint te Muhammad Ali! De nézzük a jobbik oldalát, egy csomó előjogot fogsz élvezni, és igazán fontos ember leszel, akibe kétlem hogy ezek után bárki is bele merne kötni!

   - Na, ezzel tényleg megnyugtattál! Carol, én továbbra is bohóc leszek, aki legfeljebb most már egy személynek pattog, ha füttyent. Ráadásul pont neki!

   - Daryl, kíméld a fogzománcod, még szükséged lesz rá! Tudod mennyi ma már a fogorvosi kezelés?

   - Ha ha, ez annyira szellemes volt, mint egy temetésen viccet mesélni, de tényleg! Tudod, minden embernek jár 5 perc melodráma, legalább had élvezzem ki!

   - Jahh, vagy úgy! Ez a te NAGY pillanatod! Akkor hagylak szenvedni! Kellemes délutánt! A szüleidet üdvözlöm, a hétvégén majd átugrom hozzátok! Sziaaa! - Ezzel az én drága barátnőm vihogva kiviharzott a szertárból, ahová tanítás után behúzódtunk dühöngeni és magamra hagyott a fortyogó agyvizemmel. A reggeli bejelentés egész napra kiütött. Már arra sem emlékszem tisztán, hogy mi történt a gyűlés után, egy zombiba több élet szorult, mint akkor bennem. Csak annyi rémlik, hogy a „hivatalba” való iktatás után máris a kezembe nyomtak egy halom paksamétát a következő hetek feladatairól (mellé egy szép bőrkötéses könyvecskét jogaimról és kötelességeimről, amit bevétve kell majd tudnom), ami csak rám vár, mint az új elnök új titkára. Azt hiszem ezt a könyvet legközelebb ledugom Tökéletes Adam torkán.

   Mit ne mondjak, szívesen elmerengtem volna még jobbnál jobb kivégzési módokban, de nem láttam sok értelmét. Lassacskán lenyugodtam, majd egy szívből jövő sóhaj kíséretében leültem egy székre az ajtónak háttal és újfent előkaptam ezt a kis szabálykönyvecskét. Találomra belelapoztam, amikor a szemeim megakadtak ezeken a sorokon: „ 1. A titkárnak kötelessége tudása legjavát nyújtani, és segítségére lenni az elnöknek bármikor az iskolai elfoglaltságok mellett.” Mi ez a címeres hülyeség?

   - Egy frászt! - Fakadtam ki hangosan.

   - Kár, pedig ez a kedvenc részem - A hang gazdája ekkor lazán átnyúlt a bal vállam fölött és kikapta kezemből a könyvet, majd szórakozottan elkezdte lapozgatni, mintha itt sem lennék. Megrökönyödve néztem ezt az ismerős világosszürke szempárt, fejemet a félig nyitott ajtó irányába kaptam, és némán szitkozódni kezdtem. „ Hogy tudott ez a Matthew ilyen hangtalanul meglepni? Nem a fülemen ültem! Hát ilyen nincs!” Furcsa, de ahogy ránéztem éreztem, hogy elszállt a félelmem, amit eddig az irányába tápláltam, helyette viszont mintha az ördög bújt volna belém. „Ha azt hiszi, hogy ezek után is játszadozhat velem... teszek róla, hogy ez legyen életének eddigi legrosszabb döntése!” Látványosan megköszörültem a torkom és karjaimat keresztbe fonva néztem fel rá.

   - Csak nyugodtan, szolgáld ki magad. Bocs a kupiért, de a vörös szőnyeg mostanában takarításra szorult. - Hanyagul odavetett szavaimra legnagyobb meglepetésemre hirtelen elvigyorodott, jelentőségteljesen összecsapta a könyvet és érdeklődve nézett körbe a kissé szűkös, poros, délutáni napfényben fürdő szertárra.

   - Nem tesz semmit, majd legközelebb bepótolod Blair, illetve Daryl... ugye megengeded, hogy a keresztneveden szólítsalak? - Mosolyogva nézett újfent rám, ám válaszomat meg sem várva folytatta.

   - Szóval ez a búvóhelyed? - Ujjait tűnődve húzta végig a takarítórongyot rég hírből ismerő szekrényen. - Szegényes lehet mostanában a takarítói fizetés - Mormolta  halkan és kezeit összedörzsölve letisztította magáról az évszázados piszkokat.

   - Szólíthatsz.

   - Tessék? - Kapta fel hirtelen a fejét. Először láttam rajta a zavarodottság jeleit és ez fenemód örömmel töltött el, persze semmi pénzért nem mutattam volna ki.

   - Szólíthatsz a keresztnevemen Adam, ugye te is megengeded? És nem, nem ez a búvóhelyem. Ez egy szertár, tudod olyan szobaszerű izé, amibe mindenféle használati tárgyakat tartanak. - Nyílt pimasz szavaim most sem maradtak hatástalanok, de már megint nem úgy reagált, hogy elképzeltem! Olyan derűs és hihetetlenkedő pillantásokkal méregetett, mintha csak egy új állatfajt fedezett volna fel. „Na tudod hová menj!” 

   - Úgy látszik, nem hiába mondják, hogy az élet csupa meglepetés. Azt hiszem nem jól indítottam, talán kezdjük újra! - Ezzel szavai folytatásképp lerakta a szekrényre a könyvet, majd könnyed léptekkel elém állt és kezet nyújtott.

   - Üdv! Ne haragudj, hogy rád törtem, többet nem fordul elő. Adam Matthew vagyok, örülök, hogy megismerhetlek Daryl Blair!  - Mondta mindezt a legbizalomgerjesztőbb mosolyával, ami valaha a világon létezik. „Lefogadom a Farkas is így vigyoroghatott Piroskára... áh, hol van ilyenkor egy szemellenző?”  Kissé bizalmatlanul nyújtottam a kezem a kézfogáshoz, de jövőbeli főnököm mindezt fel se véve fogadta el a béke jobbomat.

   - Szerettem volna négyszemközt beszélni veled, de a gyűlés után hirtelen eltűntél és csak most találtalak meg. Gondolom már sok kérdés felmerült benned, és talán ideje lenne ezeket tisztázni. - „Tisztázni? Cseng a fülem vagy tényleg jól hallom, hogy Mr. Pörfekt szépen kér a beszélgetésre? Hol van a Kandi Kamera?” Jó, hajlamos voltam mindenből viccet csinálni, de ilyen helyzetre nem számítottam! Ez az egész nap annyira abszurd volt az én kis unalmasnak mondható életemben „Oké, ez sem igaz mostanában!”, hogy valahogy le kellett reagálnom ezt a szituációt. Gondolataimat végül Adam szakította félbe, amikor a sarokból előkapva egy másik széket vett elő és leült közvetlenül elém. „ Nah jó, valóban kíváncsi vagyok a mondandójára, lássuk mi sül ki ebből!” Farkasszemet néztem vele, majd egyenesen a közepébe vágtam.

   - Először csupán egy kérdésem lenne, miért én? Nincsenek fantasztikus szervezői készségeim, egyéb problémákról már nem is beszélve.

   - Oh, erre vagy csupán kíváncsi - Eddig kissé merev vállai hirtelen ellazultak, majd kényelmesen hátradőlve folytatta. - Daryl, szerintem te alaposan lebecsülöd saját magad. Nem vagyok vak, sem hülye hogy észrevegyek bizonyos tényeket. Amióta ebbe a suliba jársz mindig benne vagy a legjobb tíz tanulóinak sorában. Talán nem vetted észre, de a tanárok is számon tartanak, ez pedig jelentős előny lenne a későbbiekben. Megvan a kellő eszed és befolyásod erre a posztra, én pedig ritka szamár lennék, ha ezt nem használnám ki magam és az iskola javára.

   „ Miért van olyan érzésem, hogy ez csupán körítés? Ritka szamár lennék ha ezt nem használnám ki magam... blabla, de kedves! Komolyan elhiszi, hogy hajlandó vagyok ezt mind megenni? Azt hiszem ideje lenne leráncigálni a földre!”

   - Másodszor, tegyük fel, hogy mindezt elhiszem...

   - Tegyük fel, nocsak? Nem hiszel nekem? - Kissé gunyoros közbevágása ellenére zavartalanul folytattam tovább.

   - Tehát tegyük fel, hogy mindezt elhiszem, és hogy hajlandó vagyok elfogadni a titkári posztot...

   - Hajlandó? Valóban? Ezt a szerencsét! - „ Még egy beszólalás és lelövöm!”

   - Elfogadni a titkári posztot, de csak feltételekkel - Az utolsó mondatomra kissé összehúzta a szemét, majd érdeklődve közelebb hajolt hozzám.

   - Kíváncsian várom mik lehetnek azok.

   - Nos, semmi extra, csupán pár apróság, itt van például ez! - Ezzel felkaptam a szekrényre letett szabálykönyvet és felé fordítottam a borítóját. - Ez, már ne haragudj, de egy szemét, úgy ahogy van. A huszonegyedik században élünk, nem a századfordulón, ezek a csodás titkári kritériumok legfeljebb akkor voltak érvényesek az akkori társadalomban, de nem most. Szóval hajlandó vagyok segíteni neked, de mint a jobb kezed, nem mint a titkárod, csicskásod, rabszolgád, padlónyalód satöbbi. Emellett teszel róla, hogy az udvartartásod békén hagyjon ezek után. Igazán „érdekes” 3 hetet tudhatok a hátam mögött, de nem vágyok folytatásra. Biztos vagyok benne, hogy a kellő befolyásoddal meg tudod majd oldani a helyzetet! - Elővettem a legbarátságosabb mosolyomat, és kíváncsian vártam ezt a békát, hogy nyeli le, bár bevallom, az idegeim közben pattanásig feszültek. Életemben először mertem ilyen nyíltan szembeszállni valakivel és nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni rá. Adam pár percig elgondolkozva nézett rám, mielőtt megszólalt.

   - És ha nem fogadom el? Akkor nem vállalod a posztot, de vajon miből gondolod, hogy feltételeket szabhatsz nekem?

   - Őszintén? Mert nincs veszteni valóm. Ha nem vállalom, akkor legfeljebb tovább folytatódik az eddigi három hetem. Bár nagyon utálom ezt a szituációt, de hidd el, egészen beleszoktam már. Viszont, hogy a szavaiddal éljek te elveszítesz egy kellően eszes és értékes befolyással bíró partnert... Nem is tudom, akkor most ki is veszít többet? - Újabb pár perc csönd lett, az idegeim közben a végnapjukat élték mikor Tökéletes Adam a nap sokadik meglepetésére újra elmosolyodott, de nem gúnyosan, vagy megjátszottan, hanem szívből jövően és vidáman. Hát majdnem leesett az állam!

   - Tudod Daryl, kemény ellenfél vagy, de én kedvelem a kemény ellenfeleket, nem szokásom a megfutamodás és abban is biztos vagyok, hogy remek társ leszel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felvágták a nyelved, de ez tetszik. Akkor üdvözöllek a csapatban... társam! - Akkor még nem tudtam, hogy Adamnél a dicséret fehér holló ritkaságú, mert talán kellően jobban értékeltem volna, így csupán azt éreztem, hogy az összeszorult gyomrom újra megnyugszik és kissé kábán fogadtam el az újabb kézfogását. Még bele sem mertem gondolni, hogy milyen hülyeségbe másztam bele megint! Letörölhetetlen elégedettséggel állt fel a székből, amit utána hanyagul visszatolt a sarokba és elindult az ajtó felé. Már a küszöbnél járt, mikor hirtelen a homlokára csapott és visszafordult hozzám.

   - Ó, még el nem felejtem! Holnap sürgősen meg kell beszélnünk a jövő hetet, ha jól láttam már megkaptad a szükséges papírokat ezzel kapcsolatban.

   - De holnap szombat van!

   - Nem érdekes, akkor is találkoznunk kell! Tehát, mikor érsz rá? - „ Ez nem igaz, végig tettetni fogja a süketet, ha ellent mondok neki?”

   - Nem érek rá, mondom SZOMBAT van, SZÜNET. Nuku iskolai munka, ráér ez a jövő héten is - A hétvége nálam szent és sérthetetlen és ebből egy jottányit sem voltam hajlandó engedni!

   - Tehát bőségesen el leszel látva szabadidővel, remek, akkor majd én kitalálok egy jó időpontot. Viszlát holnap! - Majd vigyorogva becsukta a döbbent képemre az ajtót.

                                                             ~ . ~