Már jó néhány nap eltelt az óta, mióta megszereztem az autogramot. Azóta nem is hívott fel Omi. Szerencsére! Akira nagyon örült az aláírásnak. Ezzel az ajándék le van tudva. Miközben így tanakodtam megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre egy ismeretlen szám volt kiírva. Felvettem.

- Haló? Ki az?- kérdeztem.

- Itt Omi! Kitaláltam mit kérek cserébe.- mondta az „ismeretlen”.

- Igen? És mit kérsz cserébe?

- Remélem ma este nincs semmi programod. Hamarosan kapsz egy csomagot. Abban van a többi utasítás.

- Utasítás?! Mihez? Mintha egy maffiózó lennél. Ez nekem egyáltalán nem tetszik. Mit akarsz tőlem?

- Semmi különöset. Csak olvasd el a levelet és megtudod. Oké? Na szia! A megadott időben találkozunk. Ha lehet, legyél pontos.- mondta, majd letette a telefont. Ekkor hallottam, hogy csöngetnek. Gyorsan lefutottam a lépcsőn, de már késő volt. Anyu már kiment és egy csomaggal a kezében tért vissza.

- Kislányom, ez neked jött.

- Öö köszi!- mondtam, majd felfutottam a szobámba, és rázártam az ajtót. Gyorsan kibontottam a csomagot. A csomagban egy levél volt és még egy csomag. A levélben ez állt:

Szia!

Remélem tetszeni fog a meglepetésem, ami a másik csomagban van. Ha lehet, még ne nézd meg, hogy mi van benne. Majd csak miután elolvastad a levelet. Remélem tetszeni fog az a bizonyos dolog, ami benne van a dobozban. Tehát a feladatod:

Ma este 20 órára készülj el és legyél a park előtt. Én ott foglak várni.

Omi

- Mit képzel ez magáról! Mi vagyok én egy baba, amivel azt csinál, amit akar?!- miközben elszidtam Omit, kibontottam a másik csomagot. Nem fogjátok kitalálni, hogy mi volt benne. Egy gyönyörű estéji ruha. Ilyen szépet még életemben nem láttam. És abban is biztos vagyok, hogy nem volt egy olcsó mulatság. Na mindegy. Addig nem érdekel, amíg nem nekem kell kifizetni. Ekkor jutott eszembe, hogy nem tudok csak úgy elmenni itthonról, hisz anyuék nem engednék. Hosszas fél órás tanakodás után eszembe jutott Aya, a legjobb barátnőm, és felhívtam.

- Helóka! Lenne egy óriási nagy kérésem.

- Igen, és mi?- kérdezte tőlem.

- Ez hosszú történet. Csak annyit kérnék, hogy had aludjak nálad ma este. Holnap mindent el fogok mesélni, ígérem.

- Oké, de csak most az egyszer.

- Jó, megegyeztünk. Nem sokára ott leszek nálad. Oké?

- Rendben. Várlak.

Fél óra múlva ott is voltam nála. Miközben készülődtem elmeséltem Ayanák a történteket. Hát enyhén szólva meglepődött, mikor befejeztem.

- Ezt nem hiszem el. És te el fogsz menni? Te meg vagy őrülve! Nem is ismered azt az embert! Ki tudja, mit akar tőled!

- Jaj ne már! Nem lesz semmi gond. Egyébként is meg tudom védeni magamat. Ha valami baj van hívlak. Ígérem. Oké?

- Rendben, de tényleg hívj, ha valami baj van.

- Igenis Főnökasszony! Na jó most már megyek, mert elkések.- azzal elindultam, hogy időben odaérjek. Pontban 20 órára a parknál voltam. Rajtam volt az a gyönyörű vörös estéji ruha. Hátul mélyen kivágott volt. A hosszú hajam egy kontyban volt összetűzve. Szerintem kicsit hülyén nézhettem ki ott a park előtt. Miközben ott álltam, elém hajtott egy fekete Opel Astra, majd kiszállt az autóból Omi. Rajta egy fekete szmoking volt. Ő is nagyon jól nézett ki. Rövid sötétbarna haját pedig bezselézte. Ha most látnám először, akkor biztos beleszeretnék.

- Hát te gyönyörű vagy! Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog majd rajtad állni. De valami hiányzik a tökéletestől.

- Szia, mondjuk! Nem mindjárt letámadni. Oké?! Aztán beszélhetünk tovább!

- Szia! Gyönyörűen nézel ki! De hiányzik még valami.

- Igen? És mi?

- Hát ez!- mondta, majd elővett egy bársony dobozt, és a kezembe adta.- Nyisd ki! Ezt neked hoztam.- erre én kinyitottam a dobozt. Egy ezüst nyakék volt a dobozban. Valahogy ezt nem képzeltem el Omiról.- Várj, majd én.- mondta, mikor fel akartam rakni a nyakamba. Miután a nyakamba akasztotta a nyakéket kézen fogott és az autóhoz vezetett, majd kinyitotta az ajtót, és besegített az autóba, majd gyorsan átfutott a kocsi túloldalára. Beindította az autót, és elmentünk a közelben lévő legdrágább étterembe.

- Miért épp ezt kérted cserébe? Annyi mást kérhettél volna. Tényleg tegezhetlek?

- Persze, nyugodtan. Amúgy azért kértem ezt, mert már régen voltam étteremben, és kellett egy partner. Úgy gondoltam te alkalmas vagy rá, de ha nem akarod haza is vihetlek.

- Ezt azért nem hagynám ki. Amúgy is… legalább fel tudok vágni vele. Kíváncsi vagyok mit fog ehhez Jun szólni.- ekkor egy kaján mosoly jelent meg arcomon.

- Ki az a Jun?- kérdezte.

- Á csak az egyik osztálytársam. Enyhén szólva nem bírom a csajt. Mindig felvág! Ez nekem valahogy nem jön be. És lekicsinyít mindenkit! Azt hiszi, hogy ő a világ közepe.

- Aha! Szóval egy tipikus hülye liba. Ilyenekhez volt már egyszer kétszer szerencsém. Tele van az ilyenekkel az én világom. Akarom mondani a világ.

- Hm?

- Mit hozhatok a kedves vendégeknek?- kérdezte egy pincér.

- Öö hát nem is tudom. Talán egy Cordon Blue-t kérnék.- mondtam.

- Akkor kérnék két Cordon Blue-t.

- Italt esetleg?

Halkan odasúgtam Ominak:

- Te itt lehet Colát inni? Vagy itt nem lehet ilyet kérni? Tudod én még nem voltam ilyen előkelő helyen.

- Nem tudom! ÉN sem szoktam ilyen helyekre olyan gyakran járni. Tudod mit, kérünk kettő Colát, aztán vagy kidobnak, vagy nem.- súgta vissza.- Igen, kérnénk két Colát, ha lehetséges.

- Öö természetesen lehet. Azonnal hozom Uram!

- Úgy látszik nem dobnak ki.- mondta most már kicsit hangosabban Omi.

- Ja. Szerencse.- majd mindketten elkezdtünk nevetni. Aztán abbahagytuk, mert mindenki minket kezdett el figyelni. Az este nagyon jól eltelt. Sokat nevettünk, és beszélgettünk. Már lassan bezárt volna az étterem, de mivel mi még ott voltunk, ezért ezt nem volt lehetséges. Ekkor elindult felénk a főpincér.

- Elnézést Uram, de lassan be kell zárni az éttermet.

- Jaj bocsánat. Akkor kérném a számlát.

- Azonnal hozom Uram.- pár perc múlva meg is hozták a számlát. Szerintem jó drága lehetett ez az egész. Mit ne mondjak jó sok mindent rendeltünk. De mindegy. Nem nekem kell fizetni. Miközben így gondolkoztam Omi elővett egy hitelkártyát, és fizetett. Majd miután fizetet elmentünk. Alig értünk az autóhoz, így szólt:

- Te, nincs kedved lemenni a tenger partra? Ilyenkor este a legszebb! Hidd el nekem.

- Felőlem lemehetünk. De hány óra van?

- Hajnali három.

- TE ÚR ISTEN!!!! Nekem már otthon kéne lennem! Tudod mit, felugorhatnánk barátnőmhöz egy percre. Átöltöznék, és visszaadnám a ruhát, meg így tudnék szólni neki, hogy ne izguljon.

- Jó! Hol lakik?

- A parktól nem messze. Majd mondom az utat.- azzal beszálltunk az autóba, és elmentünk a barátnőmhöz. Természetesen ő már rég aludt. Szép halkan bementünk a lakásba. Omit beültettem a konyhába, ezalatt én átöltöztem. Szépen visszacsomagoltam a ruhát a dobozba. A ruha tetejére, pedig ráraktam a nyakéket, majd bevittem a konyhába.

- Köszönöm a ruhát meg a nyakéket!- azzal odaraktam elé az asztalra.

- Szívesen, de nem kell visszaadnod. Direkt neked vettem.

- De én ezt nem fogadhatom el! Ez mind nagyon szép, de nagyon drága is! Nem ezt nem! Hogy magyaráznám meg anyáméknak a ruhát meg a nyakéket. Mondjuk, ha valami bóvli lenne, akkor még meg tudnám, de ezt nem!- suttogtam vissza.

- Vedd úgy, mint egy ajándékot. Meg egyébként is én mit kezdenék vele. Én nem hordok ilyeneket. Nem is volt drága. A pénzemet meg ne féltsd. Nem lettem emiatt szegény. Bár rá ment a fizetésem egy része. De szerintem megérte. Tehát ha nem fogadod el akkor megsértődöm.

- Oké elfogadom, de most nagy gondban leszek. Nem tudom, mit mondjak anyuéknak.

- Majd kitalálsz valamit. Ebben egészen biztos vagyok.

- Ha te mondod, akkor biztos így van. Na menjünk, mielőtt felébresztenénk Ayát.- azzal kézen fogtam és kivittem a házból, majd a tengerpart felé vettük az irányt. Nem kellett sok idő, hogy leérjünk a partra. Ahogy Omi mondta, gyönyörű volt a kilátás. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szép is tud lenni valami.

- Te ez tényleg nagyon gyönyörű! Sokszor jársz ide?- kérdeztem.

- Ahogy vesszük. Amikor tudok, mindig itt vagyok. Itt legalább magam lehetek, és nem zavar semmi, és senki. Ezt most ne vedd úgy, hogy rossz társaság vagy. Épp ellenkezőleg. Már jó ideje, hogy nem nevettem ilyen jót, mint veled. Tudod, ahol én élek ott nem lehet ilyeneket csinálni. Nem nézik jó szemmel, ha mondjuk egy étteremben Colát rendelsz. Az túl lealacsonyító, szerintük. Na mindegy. Nem szeretek erről beszélni.

- Miért? Talán te egy…- ekkor Omi a mutatóujját a számra tette és azt mondta:

- Psszzt. Nincs kedved inkább úszni egyet? Az sokkal szórakoztatóbb, mint a lakókörnyezetemről beszélni.- azzal megfogta a kezem és a víz felé kezdett futni.

- De hát nincs is rajtunk fürdőruha!- kiabáltam utána.

- Na és kit érdekel. Ruha az viszont van rajtad.- azzal belefutottunk a vízbe. Már egy ideje a vízben lehettünk mikor valakit észrevettünk a parton. Nem fogjátok elhinni ki volt az. Csak annyit mondok, hogy Tomokazu Seki. Hát én majdnem elájultam mikor észrevettem. Azonnal elindultam felé, de fél úton megtorpantam.

- Omi! Gyere ide egy picit.

- Igen?

- Te az ott nem Tomokazu Seki?

- De. Miért?

- Ő a kedvenc Seiyuu-m.

- Hát akkor meg miért nem mész oda hozzá?

- Mondjuk, azért mert nem tudom, hogy mit mondjak neki?

- Várj, mindjárt beszélek vele.- azzal fogta magát és kiúszott Tomokazu-samához. Két perc múlva én is rávettem magam, hogy kimenjek a vízből. Mikor már a parton voltam, jutott csak eszembe, hogy a ruhám csurom egy víz. Kicsit érdekesen nézhettünk ki Omival. Lassan Omiékhoz közeledtem. Ők már javában beszélgettek, mintha régi jó barátok lennének.

- Öö… hello! Én Sakura vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! Te vagy a kedvenc Seiyuu-m illetve színészem.

- Szia! Én is örülök, hogy megismerhetlek! De mi lenne, ha bemennénk a házamba. Enyhén szólva vizesek vagytok. Nem lenne jó dolog, ha a rajongóm tüdőgyulladást kapna. Gyertek, erre van a házam.

- Köszönjük!- azzal bementünk a Tomokazu Seki házába. Amint beléptünk a házba, azt hittem összeesek. Egyszerű volt a ház, de mégis modern.- Wow! Ez szuper! Ha én ezt a többieknek elmesélem… nem fogják elhinni!

- Sakura, Sakura nyugi. Tudod ő is csak egy hétköznapi ember. Semmivel sem több mint mi.

-Khm.. Még én is itt vagyok, ha nem zavar titeket. Bár ahogy elnézlek titeket, azt gondolná az ember, hogy ti együtt jártok.

- MI CSODA!! Ez nem igaz!!  Csak egy ismerős, semmi más!

- Jól van na, jól van na! Meg sem szólaltam. Oké? Mindjárt jövök, addig foglaljatok helyet.- pár perc múlva visszajött két bögre forró teával. Ezalatt mi leültünk az egyik kanapéra.

- Jaj nagyon szépen köszi! Tényleg nem is kérdeztem, hogy tegezhetlek-e.

- Persze, de nyugodtan hívhatsz, Kennek is. Tudod az egyik kedvenc alakításom a Weiss Kreuz volt, és nagyon megszerettem a karakteremet.- az egész „éjszaka” így telt el. Majd mikor ránéztem az órámra, rájöttem, hogy már rég otthon kellene lennem.

- A fenébe! Már ennyi az idő. Nekem mennem kell. Nagyon szépen köszönöm ezt az estét. Nagyon tetszett. Ezt egy ideig nem fogom elfelejteni. Még egyszer nagyon köszönöm, de nekem már mennem kell.- azzal Ominak és Kennek is adtam két puszit.

- Várj haza viszlek. Nem szeretném, ha valami bajod esne. Szia Seki!- majd kezet rázott vele, és az autójához mentünk. De mielőtt elmentünk volna, Ken megállított engem.

- Megadnád a számod? Ugyan is szeretnék egy bulit szervezni az Atlanticban, és úgy van, hogy oda a jegyeket csak nyerni lehet, de viszont én nagyon szeretném, ha ott lennél. Hozhatnád Omit is magaddal. Mielőtt még megkérdeznéd, csak baráti szempontból szeretném, ha ott lennél. Tudod van barátnőm, de ezt nem akarom a nyilvánosságra hozni.

- Oké megadhatom. Tehát 06-70/5496385. Te is megadhatnád a tiedet.

- Természetesen. 06-30/7589214. (Ez a szám sem valódi, tehát ne hogy felhívjátok! J)

- Na jó most már tényleg mennem kell. Majd hívj!- azzal elmentünk az autóhoz, és Omi hazavitt. Nem kellett fél óra sem és már otthon is voltunk. Mit ne mondjak elég gyorsan mentünk, általában ez az út egy órába telik.

- Köszönöm szépen ezt a szép estét. Nagyon jól éreztem magam.

- Nem én köszönöm, hogy elkísértél. Régen tudtam ilyen jól kikapcsolódni. Tehát inkább én vagyok hálás neked. Kérhetsz bármit. Megteszem. És akkor tényleg kvittek leszünk.

- Oké! Megegyeztünk. Amint kitalálom, hívlak. Na jó most már megyek. Korán fel kéne kelnem. Aludj jól!

- Jó éjt neked is. Hívj!- azzal adott két puszit az arcomra, majd visszaült az autóba és elhajtott. Ezután én is felmentem a lakásba. Alig hogy felértem bezuhantam az ágyba, de aludni nem tudtam. Még akkor sem akartam elhinni, hogy találkoztam Tomokazu Sekivel. Órákon keresztül ezen gondolkodtam, aztán nagy nehezen sikerült elaludnom.