Másnap eléggé korán keltem. Inkább mondjuk azt, hogy hozzám képest korán keltem. Mikor az órára néztem 7 óra volt. Gyorsan felöltöztem, és halkan lementem a konyhába, hogy megreggelizzek. Elég gyorsan ment, és már a garázsban is voltam. Szép lassan megkezdtem az utamat, de mielőtt még elértem volna a célom, megálltam egy virágosnál, és vettem pár szál fréziát. Ezekután az Északi Temető felé vettem az utam. Azon belül is a 27-es parcellába. Ugyanis itt volt a sírja Shin’ichinek. A sírja egy nagy fa alatt volt. Szerintem neki is tetszett volna, ha látta volna. Mikor 100 méterre voltam, észre vettem Shin’ichi szüleit. Mivel hogy a történetek után nem beszéltem velük, mert ők egyértelműen engem okoltak érte, úgy gondoltam, hogy megvárom, míg elmennek. Az idő viszont lassan telt, és én már szívesen meséltem volna Shin’ichinek, de sajnos a szüleinek is volt mit mondaniuk, ezek szerint. Már egy órája vártam, mikor elmentek. Lassan odamentem a sírhoz. Szomorúan olvastam el újra és újra a feliratot.

- Jaj Shin’ichi! Úgy hiányzol. Nélküled már nincs meg az a jó kedv. Bárcsak itt lennél. Segíthetnél a tesóm bulijának megszervezésében, és megismerhetnéd Omit is. Nagyon kedves srác, sokat segít. Bár kicsit furcsa. Szerintem titkol valamit. Bár mindenkinek van egy titka. Még nekem is. Jó mondjuk a barátok tudják, de az osztálytársak nem, se a tanárok. Mondjuk én döntöttem úgy, hogy ne tudja meg senki se az egy évvel ezelőtti dolgokat. Nem akartam, hogy mindenki erről beszéljen. Bár néhányan már elindítottak pletykákat. Főleg a nagy pletyka gyáros, Jun. Hisz ez várható volt. Tudod milyen. Mindig ő akar a középpontban lenni. Na mindegy. Lehet, hogy a bálba Omival fogok menni. Hogy úgy mond megkértem rá. De ez egy nagyon hosszú történet. Ha nem gond majd egy másik alkalommal elmesélem, mert a mai napom kicsit húzós lesz. Megígérem, hogy kijövök a bál után, és mindent elmesélek. Tényleg hoztam a kedvenc virágodból pár szálat. Remélem, tetszenek.- azzal odaraktam a sírjához a virágokat.- Ha nem baj most megyek, mert elkések. Ha sikerül mindent elintéznem visszajövök. Jó?- majd felálltam, és elindultam. Először haza mentem, hogy „felszedjem” a terítőket, aztán mentem csak az étteremben. Az étterem a városközpontban volt. Elég jó helyen, rengetegen bejárnak oda. Maga az épület nem volt valami nagy, de kicsinek sem mondható. Kellemesen el lehetett beszélgetni. Az egyik sarokban volt egy zenegép. Általában mindig szólt. Én is szoktam kérni egy-egy számot, mikor ott vagyok. Kb. havonta új lemezek kerültek bele, minden féle új zenékkel, és nem is olyan drága egy számot kérni, 5 yen. Mikor megérkeztem már volt néhány vendég. Először bementem köszönni anyuéknak, és megkérni valakit, hogy segítsen. Majd az autóval a hátsó bejárathoz álltam. Mikor végeztünk a terítőkkel, bementem anyuékhoz, hogy segítsek nekik egy kicsit.

- Segíthetek valamit? Vagy csak üljek és figyeljelek titeket.

- Ha nagyon akarsz segíteni, akkor mosogasd el a poharakat a pultban.

- Oké! Meglesz!- azzal beálltam a pult mögé, és el kezdtem mosogatni a poharakat. Már egy 5 perce ott álltam mikor megszólítottak.

- Elnézés kaphatnék egy Cappuccinót?- megfordultam és meglepődtem. Ugyanis véletlenül Omi tévedt be az éttermünkbe. Mikor rám nézet ő is meglepődött. Ekkor egyszerre megszólaltunk:

- Hát te mit keresel itt?!- aztán nagy csönd lett. Majd én újból megszólaltam.

- Miért vagy itt?

- Találkoznom kell egy újságíróval. Riportot akar készíteni velem.

- Veled akarnak riportot készíteni, és pont itt? Ez szuper! De milyen riport lesz?

- Na ezt én sem tudom. Asszem a múltkori filmünkről lesz szó.

- Aha.

- És te, mit keres itt?

- Tudod ez az étterem a szüleimé, és most épp a poharakat mosogatom, mert az előbb hoztam meg nekik az asztalterítőket, és megkérdeztem, mit segíthetek.- mialatt beszélgettünk elkészítettem a Cappuccinót, és odaraktam Omi elé.

- Tessék a Cappuccinód. Kérsz még valamit?

- Nem köszi. Mennyi lesz?

- Meghívtalak. Oké?

- Ha nagyon akarod.

- Tényleg jössz ma segíteni?

- Ha elég gyors leszek az újságíróval igen.

- Akkor majd ott találkozunk.- mondtam. Majd Omi az egyik asztalhoz ment és leült egy férfival szemben. Én meg befejeztem a mosogatást, majd odamentem apuhoz.

- Ha nem gond most elmegyek. A poharakat elmosogattam. Ja és volt egy Cappuccino. De azt majd otthon kifizetem.

- Megtudhatom, hogy hova mész?

- Persze. Shouta buliját készítjük elő a leendő lakásában. Lassan már a többiek is ott lesznek.

- És te hogy hogy ilyen későn mész. Nem neked kéne az elsőnek lenni.

- De. De tudod, hogy nekem ma volt egy sürgős dolgom.

- Mi?

- Ne kelljen most felidéznem az egy évvel ezelőtti dolgot. Jó!

- Jaj, teljesen kiment a fejemből. Nagyon sajnálom, hogy felhoztam.

- Nem gond. Már nem fáj annyira, de azért érzem a hiányát.

- Hagyjuk most a témát, és menj, csinálj egy szuper bulit a testvérednek.- azzal sarkon fordultam, és elindultam az ajtó felé. Apuval kb. 15 percet beszéltem. De mikor Omi felé néztem valahogy többnek látszott. Szegény gyerek már azt se tudta, hogy fiú-e vagy lány. Gondoltam egyet és elindultam feléjük. Mikor odaértem csak ennyit mondtam:

- Elnézést uram telefonon keresik.- Omi nagyon meglepődött azon, amit mondtam.

- Melyikünket?- kérdezett vissza az újságíró.

- Magát.- mutattam Omira.

- Igen. A telefonáló csak annyit mondott, hogy egy rövid barna hajú fickóval kell beszélnie. A végén még hozzá tette, hogy nagyon fontos, és sürgős.- azzal rákacsintottam Omira, hogy vegye a lapot.

- Megbocsátana egy percre.- mondta Omi, majd felállt és elindult utánam. Már elég távol voltunk, mikor újra megszólalt.- Köszi! Honnan tudtad, hogy nem bírom sokáig?

- Csak rád kellett nézni.

- És most mit csináljunk, hogy végre lerázzuk?

- Nehogy azt mond, hogy semmi ötleted nincs. Visszamész, és azt mondod, hogy egy nagyon fontos ügyben hívtak, és azonnal el kell menned. Ennyi az egész.

- Oké. Még egyszer nagyon köszi. Ez az ember egyszerűen kibírhatatlan.- azzal Omi visszament az asztalhoz, és bedobta magát, de teljesen. A faszi be is vette. Omi pedig megszabadult tőle. Én meg kimentem a hátsó kijáraton, és elindultam haza. Fél úton vettem észre, hogy valaki követ. Bekanyarodtam az egyik utcába, és megállítottam az autót. Nem kellett sokat várnom, mire megérkezett a másik autó, egy ezüstszínű Peugeot 206 CC. Lassan odamentem az autóhoz, majd az ajtaja mellett megálltam. Az ablak üvege lassan elindult lefele, és megláttam:

- Omi!? Mi a fenét keresel itt? A frászt hoztad rám! Miért követtél?

- Gondoltam utánad jövök, aztán mehetünk együtt a bátyád lakására.

- Oké. De honnan van ez az autó. Ha jól emlékszem, a múltkor egy fekete Opel Astrával voltál. Ennyi autód van vagy mi?

- Nem dehogy is, azt kölcsönkértem a rendezőtől. Ugyanis ez az autó, ami ténylegesen az enyém, a szerelőnél volt.

- Aha. Akkor, ha mindent megbeszéltünk induljunk el. Így is késésben vagyunk.- azzal mindegyőnk beült a maga autójába, és elindultunk. Gyorsan haza értünk, nem volt nagy a forgalom. Az autó kulcsait visszaadtam Shoutanak, majd Omival elindultunk a lakás felé. Mire odaértünk már rég ott volt mindenki. Gyorsan felrohantunk a negyedikre, mert a lift bekrepált. Egészen délután 3-ig takarítottunk. Minden tálat, poharat, és evőeszközt elmosogattunk. A szobákban le lett törölgetve, fel lett porszívózva, még az ablakokat is megpucoltuk. Néhány ajándékot, pedig a helyére raktunk. Mivel a többiek tudták, hogy Shouta egy lakást kap, ezért olyan dolgokat vettek, amik hasznosak voltak. A munka alatt pedig nem unatkoztunk. Ugyanis Sabrina hozott magával egy CD-lejátszót meg pár CD-t is. Jól kitomboltuk magunkat. 3-kor megjöttek a bútorszállítók. Nagy nehezen berendeztük a nappalit. Az egész kb. 2 órába telt, de megérte. Az eredmény egyszerűen csodálatos volt. Miután végeztünk a mai teendőnkkel maradtunk még egy kicsit. Hogy úgy mond egy kisebb fajta házibulit rendeztünk. Szegény Omi elég jól érezhette magát egész nap. Tíz lánnyal össze volt zárva. Kész élvezet. Néhányan lerohantak a közeli boltba, hogy vegyenek valami italt. Hát igen akkor volt az utolsó, hogy Aoki, Sabrina és Miori ment el bevásárolni. Egy üveg Colát, két üveg vörös bort és egy üveg fehérbort vettek. Mikor visszaértek, és megláttam, amit vettek, azt hittem padlót fogok. Mindenki kapott egy pohár vörös boros Colát, aztán beszélgettünk, Sabrina még táncolt is. Már besötétedett, mikor észrevettem, hogy Omi sehol sincs, aztán észrevettem, hogy kint áll az erkélyen. Én is kimentem.

- Hát te?- kérdeztem kedvesen.

- Semmi, csak gondolkodtam.

- Megzavartalak? Mert ha igen, akkor visszamegyek.- azzal megfordultam, és félig kinyitottam az ajtót, mikor Omi megszólalt.

- Nem. Nyugodtan maradhatsz. … Tényleg lenne egy kérdésem.

- Igen? És mi lenne az?

- Miért kértél meg, hogy segítsek neked a tesód szülinapjában? Hisz nem is ismersz.

- Az igazat megmondva, nem tudom. Az igaz, hogy szinte semmit sem tudok rólad, de valahogy tudom, hogy megbízhatok benned. Bár a szemed azt mondja, hogy valamit nem mondasz el.

- Honnan tudod? Honnan tudsz ennyi mindent az emberekről. Szinte néhány mozdulatból, arckifejezésből tudod, hogy mit tudnak, mit éreznek, és mi történt velük.

- Ezt én se tudom. Még régen mondta ugyan ezt az egyik barátom, de neki sem tudtam mást mondani. Azt hiszem ez egy velem született adottság.

- De ez egy nagyon jó dolog. Múltkor mikor beszélgettünk, nem sokat tudtam meg rólad. De mégis olyan érzése van az embernek, hogy ha nem ismernének az egy nagy veszteség lenne. Melletted az ember biztonságban érezheti magát.

- Mesélj magadról!- mondtam.

- Hö?

- Mesélj magadról!

- De mit?

- Mondjuk hány éves vagy?

- Július 25- én múltam 20.

- Ez most komoly? Akkor van Shin’ichinek is a születésnapja.

- Ki az a Shin’ichi?

- Ő az akiről nem szeretnék még beszélni. Ígérem, elmondom egyszer az egész történetet, de ha nem baj, akkor nem most. Csak annyit mondok, hogy a legeslegjobb barátom volt, de el kellett válnunk.

- Miért?

- „Elutazott”.

- Aha. Ha már itt tartunk, akkor megkérdezem én is. Hány éves vagy?

- 18. Pontosabban, októberben leszek 18. Mondj még valamit magadról. Nem csak az életkorodra vagyok kíváncsi.

- Nem is tudom, hogy mit mondjak. Tokió másik felében lakom. Ott is születtem. A Mugen Gakuen suliba jártam. (Ez itt most nem SM, csak nem jutott jobb eszembe. J) Itt szereztem meg az érettségimet is, az angol kéttannyelvű szakon. Természetesen angolból van felsőfokú nyelvvizsgám. Ezekután megpróbáltam munkát keresni. Szerencsére felvettek egy kávézóba, mint pincér. Aztán, nem is olyan régen találkoztam egy bizonyos emberrel, aki egy jobban fizető állást ajánlott. Azóta nála, illetve neki dolgozom.

- Ezt hogy érted? Csak nem vagy valami maffiózó?

- Nem dehogy. Már mondtam neked, hogy a Toei stúdiónál dolgozom.

- Ja tényleg. És ott milyen pozícióban?

- Elégedj meg annyival, hogy ott dolgozom. Majd egy másik alkalommal elmondom.

- Nem erőszak a disznótor. Ha nem akarod, nem mondod el. Megértem. Akkor mond el, ha már teljes mértékben megbízol bennem. Majd én is akkor mondom meg, hogy mi van Shin’ichivel.

- Köszi, hogy megértesz. Most jut eszembe, hogy meghívtál valami bálba. Mikor is lesz?

- Ha minden igaz egy hét múlva pénteken. Miért?

- Csak hogy ne csináljak aznapra semmi programot. Egyáltalán miben kell ott megjelenni? Hétköznapi ruha vagy öltöny meg minden ilyesmi?

- Sajnos öltöny meg minden ilyesmi.

- És kik lesznek ott?

- A sulinkból a 11-dikesek és a 12-dikesek. És elvileg lesz valami együttes is. Valamelyik a suliból. Remélem Aoiék lesznek azok. Ők szerintem a legjobbak. Nagyon jól csinálják. Jobban, mint egyes hivatásos zenészek. Egy időben még segítettem is nekik, aztán történt egy kis változás az életemben, és abbahagytam.

- Szóval egy együttesnek segítettél. Tök jó lehetett. És pontosan mit csináltál?

- Énekeltem. Kisebb nagyobb sikerrel. Bár nekik és a „rajongóknak” tetszett. Szerintem szart se ért. Mondjuk én mindig így kritizálom magam.

- Észre lehet venni rajtad. Valahogy olyan a kisugárzásod.

- Tényleg van testvéred?

- Igen is meg nem is.

- Ezt meg hogy érted?

- Van testvérem, csak messzire „elutazott”. Csak néha „beszélgetünk”.

- Aha. Nem lehet valami könnyű neked. Biztos nagyon szereted.

- Ezt meg honnan tudod. Nem is mondtam neked.

- Egy arckifejezés mindent elmond. És eléggé elszomorodtál, amikor róla beszéltél. Meg hát a hangod is más lett.

- Melletted fél az ember beszélni, mert azonnal tudod, hogy mi van vele.

- De ezért is lehet velem olyan jókat beszélni.- mondtam, majd elmosolyodtam.- Omi…- mondtam, de a telefon csörgése megakadályozott. Fél perc kellett mire rájöttem, hogy az enyém csörög, majd felvettem.

- Haló!

- Szia Sakura! Ken vagyok.

- Ken? Milyen Ken?

- Tomokazu Seki.

- Aha. Bocsi, hogy nem ismertem meg a hangod. Miért hívsz?

- Csak hogy megkérdezzem, hogy ráérsz-e szeptember 6-án. Ugyanis akkor lesz az Atlanticban a buli.

- Elvileg ráérek.

- Akarsz valakit magaddal hozni?

- Igen, de nem tudom, hogy ők is akarnak jönni. Várj egy percet, megkérdezem őket.- mondtam, majd kinyitottam az erkélyajtót, és bekiabáltam a többieknek.- Akartok jönni szept. 6-án az Atlanticba?

- Igen, de mi lesz ott?- kérdezték egyszerre.

- Tomokazu Sekinek lesz egy bulija. Szerintem valami tanévnyitó buli lehet.

- Oké, megyünk.- azzal újra becsuktam az ajtót, és a fülemhez tettem a telefont.

- Jönnének.

- És hányan, ha tudhatnám.

- 12. Remélem nem gond.

- Dehogyis. Miért lenne baj. Hisz barátok vagyunk.

- Nagyon szépen köszi.

- Tudod mit?

- Mit?

- Csináltatok számotokra VIP belépőket, és azzal feljöhettek az emeleti részre. Ott lesznek a sztárok. Oda egyébként is 20 VIP belépő szól.

- Wow! Nagyon rendes vagy. Még egyszer nagyon köszi. Mindenképpen ott leszünk.- majd letettem a telefont, és Omihoz fordultam.- Seki volt az. Szerez nekünk 12 VIP belépőt az Atlanticba szeptember 6-ra. Remélem, eljössz, mert neked is kértem jegyet.

- Nem tudom. Az még nagyon messze van. Lehet, hogy közbejön egy forgatás. Komolyan nem tudom.

- Megértem. A munka az mindig fontosabb. Általában nálunk is. Csak gondoltam bulizhatnánk egy jót együtt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen az, amikor úgy isten igazából kirúgsz a hámból.

- Ha nem 6-án, akkor majd máskor bulizunk egy jót. Megígérem. Oké.- mondta, majd rám mosolygott, és végig simította az arcom. Ekkor visszamosolyogtam, majd lassan bementünk. Mivel mindannyian nagyon fáradtak voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy haza megyünk, és kipihenjük magunkat a holnapi napra. A holnapi napunk elég hosszú lesz. Ugyanis akkor csinálják meg a fürdőszobát. Lesz mit takarítanunk az biztos. Az este elég gyorsan eltelt. Más nap mindenki a megbeszélt időpontban ott volt a lakásnál, még a „fürdőszoba szerelők” is. Kb. úgy 2-3 óra alatt megcsinálták a fürdőt, és tönkre tették minden eddigi munkánkat. Kezdhettünk mindent ellőről. Este kilencre végül is valahogy végeztünk. Csütörtökön, pedig kezdhettünk főzni. Hát az nem volt egy semmi dolog. Végén már ételdarabokat dobáltunk egymásnak. Mindenki olyan fehér volt, mint a fal a sok liszt miatt. Persze mikor abba hagytuk az egészet, és körül néztünk, mindenki elkeseredett. Azt hittük, hogy meghalunk. Kezdhettük ellőről a takarítást, szerencsére csak a konyhában. Természetesen az ételeket sem készítettük el, teljesen. A tortának is csak a fele volt kész, pontosabban csak a tésztája volt meg. Úgyhogy Akira és én önként vállaltuk, hogy pénteken délelőtt mindent befejezünk. Csütörtökön hullafáradtan estem az ágyba. Szerencsére azonnal el tudtam aludni. Bár aki ilyen fáradtan nem tud aludni, az nem ember. A takarításból meg egy életre elegem lett. Komolyan mondom, ha valaki, akkor azt mondja nekem, hogy gyerünk takarítani, a falra másztam volna.

A péntek reggel viszont nagyon gyorsan eljött. Legszívesebben délig aludtam volna, de mivel addigra már meg kéne lennünk mindennel, ezért már hétkor fent kellett lennem. Akirával nyolckor találkoztam, és mentünk Shouta leendőbeli lakására. Az egész délelőttöt végig főzőcskéztük, meg beszélgettünk. A téma leginkább Omi volt. Ugyanis Akira mindent akart róla tudni.

- És mi van köztetek?

- Ezt hogy érted?

- Jaj, ne légy már ilyen hülye. Úgy értettem, hogy tetszik neked vagy sem.

- Helyesnek helyes, de valahogy nem járnék vele. Barátként szerintem jól elszórakozunk, és most nem is vágyok többre. Nagyon jól megvagyok a barátaimmal.

- Aha. Szerdán viszont elég jól elbeszélgettetek.

- Semmi különösről nem volt szó. Csak a szokásos dolgokról beszélgettünk.

- Pontosabban?

- Pontosabban megpróbáltuk megismerni egymást közelebbről is. Ezt úgy értem, hogy szinte egyikünkről sem tudott a másik semmit. És úgy gondoltuk, hogy ki faggatjuk egymást.

- És mit tudtál meg róla?

- Csak a szokásos dolgokat kérdeztem.

- Pl.?

- Hány éves, családról kérdeztem, mit dolgozik

- Igen! Hát akkor mesélj.

- 20 éves múlott július 25.-én. Tokió másik felében lakik. Felsőfokú nyelvvizsgája van angolból, van egy testvére, aki elutazott, de azért szoktak beszélgetni. Gondolom telefonon. A Toei stúdiónál dolgozik. Azt viszont nem tudom, hogy mit. Egyébként jön a pénteki bálba. Ő lesz a kísérőm. Tényleg ki fogja a zenét szolgáltatni?

- Aoiék.

- Éjjen! Ez egy nagyon jó hír.

- Este mikorra lesz idecsábítva Shouta?

- Hétre.

- És hogy hozod ide?

- Az legyen az én titkom. Meg fogod tudni, de legyen itt hétre mindenki. Oksi?

- Megértettem főnök asszony.- mondta Akira, és elment. Én meg elraktam minden kaját a helyére, és egy kicsit kidíszítettem a lakást, majd én is haza mentem. Lassan eljött az este hét óra, egyben a bonyodalmak kezdete is. Nem is tudjátok, hogy mennyi minden történt ezekután.