Róka-lagzi

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fehér róka-pár, amelynek olyan hófehér, ügyes és simaszőrű fiacskája volt, hogy aki csak ránézett, nevetett a gyönyörűségtől. Mikor a fiatal róka fölcseperedett, édesapja, az öreg róka így szólt hozzá:

- No hát édes fiam, itt ám az ideje, hogy a magad lábára állj. Én már megettem a kenyerem javát, és nyugalomba szeretnék menni. Azért is hát hozz feleséget a házhoz, vedd át a gazdaságot s dolgozzál a magad emberségéből. Jó tanáccsal, segítséggel azért ezentúl is szolgálok neked.

A fiatal róka megköszönte apjának hozzávaló jóságát és rögtön hozzálátott, hogy nyélbe üsse a dolgot.

Lakott a szomszédban egy másik róka-pár, amelynek gyönyörű leánya volt, simaszőrű, mint a selyem.

De ne higgyétek ám, hogy a házasság olyan könnyen megy. Először is ügyes háztűznézőt kellett szerezni, aki elmenjen Róka kisasszony szülőihez, szép és drága ajándékot vigyen a reménybeli vőlegénytől, és nyájas szóval rávegye a szülőket, hogy adják oda a kisasszonyt az úrfinak. Persze, hogy eldicsérte nekik, milyen jó az úrfi, milyen derék és jószívű legény, milyen szorgalmas, takarékos, mennyire tiszteli a szülőit. Mert, ha nincs becsülete a kérőnek, akkor könnyen kosarat kaphat.

De hát a háztűznéző ügyesen végezte a dolgát, a kisasszonyt odaígérték az ifjúnak s aztán már csak alkalmas napot kellett keresni a kalendáriumban, hogy mikor tartsák meg az esküvőt.

Ki is tűzték a napot, álló hétig egyebet sem tettek, mint főztek-sütöttek a lagzira, hogy a nagy vendégseregnek panasza ne lehessen. Be is köszöntött a nagy nap, csakhogy mind a két rókacsalád nagy bánatára csúnya, zivataros idő kerekedett. Morogtak a felhők, az eső meg úgy zuhogott, mintha csak dézsából öntötték volna. DE hát a nászmenetnek csak el kell indulni. És íme, amikor a szakadó esőben a menyasszony elindult, egyszerre csak melegen és mosolyogva kisütött a nap.

Bámult és örült rajta az egész násznép és azt mondják Japánban, valahányszor zuhogó esőben egyszerre csak kisüt a nap: Most megy a róka-menyasszony az ura házába.