Inu-Yasha és a csapat másik úton ment le. Épp az imént győztek le egy nagy démont, ami a Shikon darabokat akarta megszerezni... előtte egy másik hatalmas démont, aki megint meg akarta ölni Kagome -t. Eddig már nagyon sok szörny megtámadta őket és úgy tűnt, nem lesz megállás. Kagome nagyon elfáradt a démontámadásoktól, főleg, mikor a szörny nem hordozott Shikon darabot. Valószínűleg ma is megtámadják őket. Kagome sóhajtott és felnézett az égre. Kék volt... és sehol egy felhő. Néhány ember azt mondaná, hogy szép volt, de, ha a nap túl szép, azzal együtt jár a baj.

"Óóóóó..." Kagome felsóhajtott, mindenki megfordult, és rábámult. "Mi van?" kiabált rájuk, és azok egyből visszafordultak az útra. Kagome általában együtt sétált Inu-Yasha -val és Shippou -val, de ma úgy döntött, hogy hátramarad. Shippou állandóan hátrafutott hozzá, de ő csak ment csendesen, nem törődve azzal, hogy a fiú mit csinál vagy mond.

Shippou ezután visszaszaladt Inu-Yasha -hoz "Inu-Yasha" szólt a fiú és megrángatta a srác ruháját.

"Mi van?" megfordult, hogy a kis rókadémonra nézzen.

"Kagome olyan csendes... és ma nem jön mellettünk... mi történhetett?"

Ebben a pillanatban Shippou úgy vélte, aggódást lát Inu-Yasha arcán, de ez hamar eltűnt.

"Feh... az emberek gyengék, valószínűleg fáj a feje, vagy ilyesmi." mondta és visszafordult az útra.

"De..." szólt Shippou, de Inu-Yasha épp most volt vele udvariatlan. Pedig Inu-Yasha is Kagome -ra gondolt, aki szokatlanul csendes volt az elmúlt néhány napban... úgy tűnt, valamiért elkerüli őt. Valamit csinált volna? Vagy a lány csak gondolkodik valamin... valószínűleg ő tett valamit, amiért a lány haragszik. Valószínűleg azért mérges, amit legutóbb tett, mikor felvette a lányt. Kagome épp egy jóképű ember fiúval beszélgetett. Inu-Yasha pillanatok alatt féltékeny lett és beavatkozott. Odament és beállt a beszélgetők közé, majd rákiáltott a fiúra, és ha Kagome nem lett volna a közelben, szét is tépte volna. Mikor a fiú meglátta Inu-Yasha füleit és karmait, szegény igazán megijedt és elszaladt... szegény, gyenge emberi fiú, ó igen... Kagome hálás lehet! Hiszen megmentette őt! Ha a lány nem lenne ennyire kedves ezekkel az emberekkel, valószínűleg egy idő után feladnák, hogy mindig körülötte legyenek, szóval tényleg szívességet tett a lánynak! Nem kellene emiatt haragudnia rá... de mégis... kell, hogy legyen valami, ami miatt haragszik rá. Inu-Yasha felnyögött és megrázta a fejét, emiatt fájt a feje! Kagome -ra nézett... hátul sétált... olyan távol a fiútól, amennyire lehetséges, ezért Inu-Yasha elhatározta, hogy közelebb megy. Ugrott egyet és a lány előtt ért földet.

"HO!" kiáltott, erre a lány felemelte a fejét, hogy ránézzen a fiúra. "Miért jössz ennyire hátul? és nem elől?" kérdezte a lányt. Kagome csendes volt egy pillanatig, majd elfordította az arcát. "Egyedül akartam lenni egy kicsit..." mondta és sóhajtott.

A fiú egy pillanatra ránézett. "Haragszol rám, ugye? Azért, amit a múltkor műveltem?

A lány megdöbbenve nézett rá "Mi van?"

Inu-Yasha meglepődött, a lány nem emlékezett a dologra. "Hát, ha nem emlékszel, akkor ez nem lehet az oka, hogy haragszol rám..." mondta és összefonta a karjait.

Jaj, nem, Inu-Yasha! Nem haragszom rád! Csak időre volt szűkségem, hogy  átgondoljak néhány dolgot! És ez kicsit nehéz úgy, hogy TE is ott vagy." mosolygott a fiúra.

És ez mit akar jelenteni?!" kiabált a lányra.

"Azt, hogy nem tanítottak meg rá, hogy kell befogni a szádat." válaszolt egyszerűen, majd becsukta a szemeit és összefűzte kezeit.

"Mi a..."

A lány rámosolygott és így szólt "Látod? nem tudsz csendben maradni." A fiú dünnyögött és visszament oda, ahol eddig volt.

Kagome felsóhajtott és gondolkozni kezdett "< Tudom, hogy csak aggódott... Vagy legalábbis azt hiszem, hogy aggódott... valószínűleg tévedek. >" Csak ennyi ideje volt, hogy ezt végiggondolja, aztán megbotlott egy gyökérben. "ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!" kiáltott és a földre zuhant. Mindenki megfordult, hogy ránézzen. Nagyon viccesen festett. Feje a földön volt, a lábai az égnek meredtek. Kezeivel megpróbálta felbillenteni magát, de nem igazán sikerült.

Inu-Yasha átlépett rajta és összefűzte karjait.

"Te annyira béna vagy."

A lány nyöszörgött és felkelt az útról. "Te akkora barom vagy, Inu-Yasha!" ordított a fiúra. "Miért nem tudsz kedvesebb lenni! Mint a fiúk az én világomban!"

Inu-Yasha felhúzta az egyik szemöldökét "Mint a fiúk a te világodban...?" mérgesen nézett a lányra. "Azt akarod mondani, hogy te fiúkkal találkozgatsz a világodban!?! Ki engedte ezt meg neked!?" kiabált rá.

Kagome a fiúra bámult és elkezdett benne forrni a düh. "INU-YASHA! EZ AZ ÉN ÉLETEM ÉS MEGTEHETEK VELE BÁRMIT, AMIT CSAK AKAROK! CSAK AMIATT A GYÖNGY MIATT VAGYOK ITT. HA AZ NEM LENNE? LE SE SZARNÁM EZT A HELYET!!!!!!!!!!" ordított.

Inu-Yasha megbotránkozott, természetesen még sosem látta a lányt ilyen mérgesnek, és baromnak nevezte és ilyen dolgokat mondott... pont most mondta ki, hogy nem törődik vele... minden, amivel foglalkozik, az a gyöngy...és ha megtalálja, akkor elhagyja őt... örökre... "K-Kagome... e-ezt komolyan gondoltad?" kérdezte a lányt óvatosan.

Természetesen igen!" kiáltott a fiúra és elfordult tőle. "Úgy értem... ez a feudális kor nem pontosan az, ahol le akarom élni az életemet, csak meg akarom találni a gyöngyöt, hogy több ember ne sérülhessen meg." Inu-Yasha szomorúnak tűnt, mint akinek összetört a szíve... és igazán nyomorultnak.

Shippou a lány mellé lépdelt és az arcára nézett. "Velem se törődsz...?"

Kagome egy ideig csendben volt, majd sóhajtott és megszólalt "Hagyj magamra." És elment. A többiek bámultak utána, amint elindult az úton... egyikük se ment utána, még, ha akartak volna, se tudtak volna...Kagome nem törődött velük... Fájt nekik a beismerés.

Inu-Yasha térdre esett... szánalmas volt "Kagome..." suttogta és könnyek csorogtak az arcán. Nem törődött vele, hogy letörölje őket... Shippou zokogott, bár ez várható volt tőle. Sango még mindig sokkolt arccal bámult le az útra. Miroku szomorúnak tűnt, elfordította az arcát és a távolba nézett... majd megfordult és leült.

"Kagome..." mondta Inu-Yasha újra és berohant az erdőbe. A többiek nem mentek utána, nem is keresték távozása okát... abban a pillanatban túlságosan el voltak foglalva a saját érzéseikkel.