Előszó
michiko 2006.03.17. 12:22
Előszó
Csaknem négy év telt el azóta az este óta, amikor barátaink búcsút vettek a Star Light harcosoktól és Kakyuu hercegnőtől. Ezalatt az idő alatt hőseink rendes, hétköznapi életüket folytathatták, nem volt okuk arra, hogy átváltozzanak és harcoljanak.
Nézzük, mi is történt időközben a szereplőkkel:
A hatalmas erejű Sailor Moon, Tsukino Usagi, vagyis mindenki Bunnyja, immáron 20 éves nővé érett. A többi lánnyal egyetemben ő is a záróvizsgáira készül. Képregény rajzolónak tanul, és az iskola mellett egy óvodában dolgozik, gyerekfelügyelőként. Ki gondolta volna? A szeleburdi, örökösen hisztiző, gyerekes kamaszból, felelősségtudó felnőtt lett.
Ebben a változásban szerepe lehetett annak az egy évnek, melyet szerelme, Chiba Mamoru, a harcokban mindig segítségére siető Tuxedo Mask nélkül kellett eltöltenie.
A Gonosz által manipulált Galaxya megtámadta Mamoru repülőgépét, amikor ő Amerikába tartott, hogy ösztöndíjasként egy évig ott tanulhasson. Így természetesen nem érkezett meg az amerikai egyetemre, s Bunny hosszú időn keresztül hiába várta jelentkezését. De ez már jó régen történt. Mamoru most a tokyo-i klinikán gyakornokoskodik, s minden lehetséges szabad percét barátnője társaságában tölti. Mizuno Ami, vagyis Sailor Merkur, a csapat zsenije, szintén a klinikán lesz gyakornok. Igaz a vizsgái és az orvosi egyetem még előtte állnak, de számára ez nem lehet gond.
Hino Rei, a tüzes Sailor Mars sem tétlenkedik. Az iskola mellett nagyapjának segít a Hikawa templomban. Ő énekesi karrierről álmodozik, s ennek elérése érdekében rendszeresen foglalkozik a hangjával. Saját szerzésű dalait nagy sikerrel játssza az a rádió, ahol Rei hétvégenként dolgozik.
Kino Makoto, az erős és magabiztos Sailor Jupiter, séfnek tanul. A főzéshez mindig is jó érzéke volt, így olyannal foglalkozhat, amihez tehetsége és kedve is van. Ennek ellenére a sportot sem hanyagolja el, továbbra is rendszeresen karatézik és kosarazik is.
Aino Minako, a csupa energia Sailor Venus, Rei-hez hasonlóan szintén a rivaldafényről álmodozik. Őt azonban a színészet vonzza. Másik szenvedélye a röplabda, melyre mindig szakít időt.
Azonban ne feledkezzünk meg a külső bolygók harcosairól sem! Teno Haruka, a szél gyorsaságú Sailor Uranos, állandó társa Kaio Michiru, a kecses Sailor Neptun, Meio Setsuna, a bölcs Sailor Pluto és védence Tomoe Hotaru, az ifjú, de felettébb bátor Sailor Saturn. Setsuna visszatért a Jövőbe, hogy továbbra is az Idő Kapuját őrizze. A többiek az elmúlt évek alatt azonban nem adtak hírt magukról.
Még két harcos van, akiről szót kell ejtenünk. Chibiusa, Bunny és Mamoru jövőbéli kislánya, aki gyakran eljött a Jelenbe, hogy Sailor Chibi Moon-ként segítsen a Harcosoknak. Ő visszament szüleihez a Jövőbe, s azóta nem hallatott magáról. És a bűbájos Chibi-Chibi, aki teljesen váratlanul tűnt fel, s akinek kilétére még nem derült fény. Pici harcosként és későbbi alakjában, Sailor Cosmosként nagy segítségére volt Sailor Moon-nak a Galaxya elleni harcban. Miután Galaxyát sikerült megszabadítani a Gonosz befolyásától, Chibi-Chibi is elhagyta a Harcosokat.
Az élet nem állt meg. Mindenki ment tovább a saját útján. De vajon örökre véget értek a harcok? Meddig tart még a béke és a nyugalom?
|