6. Fejezet

Egy boldog nap

Az utolsó iskolai nap is eljött. A négy lány türelmetlenül várta, hogy az igazgató a pódiumra szólítsa őket és átadja a bizonyítványokat. Rei is bizonyítványosztáson volt, a saját iskolájában. Gyönyörűen szikrázott a Nap, a levegő tiszta és üde volt. A szülők és barátok számára székekkel berendezett udvar teljesen megtelt.

Usagi izgatott és boldog is volt egyben. Örült a karnyújtásnyira lévő nyári szünetnek és a szabadságnak, s ha a barátnőire nézett, az ő arcukról is hasonló érzelmeket olvashatott le. Minako már a kezében szorongatta bizonyítványát. Alig merte elhinni, hogy most már teljes mértékben a színészettel foglalkozhat.

-Kino Makoto! – hangzott az igazgató hangja. A lány boldog mosollyal vette át az oklevelet és a pódiumról barátnőire kacsintott.

Bunny hálás volt a sorsnak, hogy legjobb barátaival oszthatja meg ezt a napot. Szemét végigpásztázta az udvaron. Szüleit és öccsét rögtön felfedezte. Biccentett feléjük, mire apja váratlanul lefényképezte őt. Tsukino Kenji fotóriporter volt, így kamerája mindenhová elkísérte. Ezen a jeles napon sem hagyhatta otthon; lányát, s barátnőit minden adandó alkalommal lefényképezte. Bunny továbbra is a nézőtéren jártatta a szemét, míg végre megállapodott a tekintete. A hátsó sorok egyikében egy magas, jóképű fiatalember ült és szakadatlanul őt nézte. A lány kissé elpirult, ahogy a fiú, igézően kék szemébe nézett. Szívét forróság járta át. Elfeledve minden eddigi bánatát és aggodalmát, hosszú idő óta ismét boldognak érezte magát.

-Mizuno Ami! – az igazgató szívélyesen gratulált a lánynak kiváló tanulmányi eredményéért, Ami ugyanis nemcsak osztályelső, hanem iskolaelső is lett. A három lány felállva tapsolta meg, s a nevét kiáltozták, Ami pedig nevetve emelte magasba bizonyítványát.

Az igazgató sorra szólította a végzős diákokat. A tanulók arcán az öröm, a szülőkén pedig mérhetetlen büszkeség tükröződött. A Tsukino házaspár különösen büszke volt, hiszen lányuk nem várt eredménnyel zárta az évet. Bunnynak a tanulással régen rengeteg problémája volt, de az utóbbi időben, édesanyja legnagyobb meglepetésére, nagyon is komolyan vette az iskolai feladatait. Ez meg is látszott a jegyein, a korábbiakhoz képest, az elmúlt három évben különösen jó eredményt ért el.

-Tsukino Usagi! – Bunny felment a pódiumra és átvette a bizonyítványát. Amint a nézőtér felé fordult, rögtön magán érezte Mamoru tekintetét. Barátja állva tapsolt, majd két ujjával a győzelem jelét mutatta a lánynak. Usagi boldogan viszonozta a jelet.

A bizonyítványokat kiosztották, s az ünnepség is hamarosan véget ért. A taláros frissdiplomások örömmel fogadták a gratulációkat. A négy lány összeölelkezve, boldogan gratulált egymásnak. Mamoru odasietett a lányokhoz és félrevonta Bunnyt a tömegből. Miután körülnézett és megállapította, hogy a Tsukino család még nem jutott látótávolságon belülre, magához ölelte szerelmét és gyorsan megcsókolta. Miután kibontakoztak egymás karjaiból, Mamoru egy papírost adott a lánynak, a fülébe súgott valamit és távozott. Bunny széthajtogatta a papírt, melyen ez állt:

Gratulálok Holdvilágképű! 

Várlak hétre, nálam.

Időközben megérkeztek a lányok rokonai és büszkén mutogatták egymásnak a jobbnál jobb bizonyítványokat. Rei is csatlakozott az ünneplőkhöz nagyapjával és barátjával, Yuichiro-val együtt. Mire Bunny visszaért, már az ő családja is odaért. Tsukino úr rengeteg fotót készített a lányokról és családtagjaikról.

Miután a tömeg szétszéledt és a szülők is elmélyültek a gyermekeik jövőjét találgató beszélgetésben, a négy lány körbefogta Usagit és egymás szavába vágva, faggatni kezdték.

-Mamoru?

-Miért ment el ilyen gyorsan?

-Mit adott neked?

-Miért nem maradt itt?

Bunny nevetve hátrálni kezdett és védekezően maga elé emelte a kezét.

-Nyugi lányok! Ha egyszerre beszéltek, hogy válaszoljak a kérdéseitekre? – A zsebéből elővette Mamoru levelét és a lányoknak adta, aztán vállat vont. – Csak gratulált.

–Hát persze – kacsintott Rei és somolyogva meglobogtatta a levélkét. – Egyelőre!

-Nagyon izgi! – lelkesedett Minako. – Mindenről be kell számolnod!

-Úgy van! – csatlakozott Makoto, majd tréfásan megfenyegette barátnőjét. – Jó kislány legyél ám, és ne tégy semmi olyat, amit mi sem tennénk!

A szőke lány zavarba jött, és fülig pirult barátnői incselkedésein. Ami a pártjára állt.

-Ejnye lányok, hagyjátok már! – korholta le őket tettetett szigorúsággal. – Bunny nagyon is megérdemli, hogy szeressék, és boldog legyen! Inkább kövessétek a jó példát és szervezzetek ti is programot a barátaitokkal.

-Ahogy te is, igaz? – kacsintott rá Minako.

-Ahogy mondod – felelte nevetve Ami, de ő is elpirult.

A Tsukino család hosszas beszélgetést folytatott a nyárról, Bunny kórházban betöltendő munkájáról, és a gyerekek jövőjéről. Usaginak egész nap az esti találkozó körül jártak a gondolatai, így nem tudta, és nem is akarta eltitkolni a szülei elől. Ikuko örült ennek a randevúnak és szívesen segített lányának a készülődésben. Nagyon kedvelte Mamorut, és tisztában volt azzal is, hogy a fiatalok az elmúlt hónapokban nagyon ritkán találkoztak egymással. Kenji azonban, mint mindig, nehezen viselte a dolgot. Nem akarta elfogadni, hogy az ő kislánya, már nem is olyan kislány többé. Ikuko és Bunny rábeszélésére végül elfogadta a tények állását és az esti találka képét sem látta már olyan sötéten. Lánya legnagyobb örömére még azt is felajánlotta, hogy elviszi őt a kocsiján.

Usagi korán elkezdett készülődni. Mamoru az ünnepség után a fülébe súgta, hogy pontosan érkezzen. Nem tudta eldönteni, mit is vegyen fel. Némi gondolkodás után egy indigókék nadrág és egy fehér, széles gallérú, lezser felső mellett döntött. Hosszú, selymes szőke haját nem a megszokott frizurába fésülte, hanem egyszerűen összefogta. Miután mindennel végzett, s a tükörben látottakkal is elégedett volt, nagy levegőt vett, s lement a szüleihez.

Ikuko csillogó szemekkel nézett Bunnyra. Gyönyörűnek látta őt, s szívét büszkeség töltötte el. Shingo egy hangos füttyentéssel adott hangot elismerésének. Kenji egy darabig csak állt és némán bámult, majd mosolyogva átölelte a lányát.

Hét előtt pár perccel értek a házhoz. A lány elbúcsúzott az apjától és felliftezett a kilencedik emeletre. Mamoru ajtaja csukva volt, a lakásból semmilyen hang sem szűrődött ki. Bekopogott, de nem kapott választ. Várt egy keveset, majd a kilincs után nyúlt. Meglepetten vette észre, hogy az ajtó nem volt kulcsra zárva…

Benyitott a lakásba, ahol szinte teljes sötétség uralkodott. Bunny körülnézett, de semmi mozgást nem érzékelt.

-Mamoru? – szólt be az üresnek tűnő nappaliba. A nyitott ajtó fényében egy lépést tett befelé. Hirtelen valami neszt hallott maga mögött, s az ajtó váratlanul becsukódott. Mielőtt megfordulhatott volna, hátulról két erős kar ölelte át a derekát.

A lány egy pillanatra megmerevedett, majd elmosolyodott, s átfogta Mamoru ölelő karját.

-Ezt nevezem! – mondta kedvesen a fiú. – Pontos vagy, mint az óra.

Bunny Mamoru vállára hajtotta a fejét. Hosszú percekig álltak így, egymást átölelve. A fiú arcával szerelme arcához simult. – Hiányoztál – súgta a fülébe.

Bunny nem felelt, csak kezével maga felé vonta Mamoru arcát. Ajkuk hosszú idő után, végre ismét egymásra talált. Ez a csók kárpótolta őket minden egyes egymás nélkül eltöltött percért.

Később a nappaliba mentek, ahol egy gyönyörűen megterített asztal várta őket. Mamoru meggyújtotta az előkészített gyertyákat, kellemes félhomályt teremtetve ezzel a sötét lakásban. A fiú sötétszürke selyeminget, és fekete nadrágot viselt, s Bunny úgy érezte, menten elolvad, ha csak ránéz.

A szerelmesek a gyertyafényes szobában, összebújva élvezték egymás, rég áhított közelségét. Mamoru rengeteget mesélt Bunnynak mindarról, ami az elmúlt időben vele történt és elárulta azt is, hogy Ami segítségével sikerült néhány szabadnapra is szert tennie. A lány is elmesélte barátjának a nélküle eltöltött napok eseményeit és a kicsikkel kapcsolatos bánatát.

-Tudom, mit érzel – vallotta be a fiú. – Nekem is borzasztóan hiányoznak mind a ketten.

Valamit előhúzott a zsebéből és a lányhoz fordult. – Ez a tiéd – mondta, s egy kis dobozkát nyújtott felé.

Bunny felkattintotta a doboz tetejét és elkerekedett szemekkel bámult hol a benne lévő ékszerre, hol pedig a fiúra. A dobozban ugyanis egy ezüstlánc lapult, apró medállal, melyet belülről Chibi-Chibi és Chibiusa piciny fotója díszített. A lány örömében Mamoru nyakába borult és ezernyi csókkal borította be az arcát. A fiú boldogan ölelte magához örömtől megnémult szerelmét.

Sokáig csak némán, egymást átölelve ültek a kanapén, és a gyertyákat nézték. Leírhatatlanul boldogok voltak, amiért oly hosszú idő után ismét együtt lehettek. Bunny elmondta az új ellenséggel kapcsolatos félelmeit, Mamoru pedig biztosította őt arról; nem fogja engedni, hogy a múltbéli események megismétlődjenek. Ezzel valamelyest sikerült megnyugtatnia a lányt.