9. Fejezet

Báli előkészületek

A Kristály Palota gyönyörűen szikrázott a napfényben. Az emberek nagy izgalommal várták az estét; a királyi pár estélyt rendez a hercegnő tiszteletére! Ezen az estélyen jelentik be az eljegyzését egy olyan fiatalemberrel, akinek a kilétét titok övezte.

Az ifjú Serenity hercegnő, akit a családja csak Chibiusának hívott, a szobája ablakpárkányán ült. Szerette nézni, ahogy a felkelő Nap sugarai életre keltik a tájat. Ahogyan egyre világosabb lett, úgy indult meg a nyüzsgés is a Palotában, és környékén. A szobát már elöntötte a reggeli fényáradat, de Chibiusa, hátát az ablakkeretnek támasztva, felhúzott térdeit karjával átkulcsolva, továbbra is a párkányon kuporgott.

Az esti bál gondolata nem töltötte el boldogsággal; 16 évesen az eljegyzésére készült, egy olyan fiúval, akiről semmit sem tudott. A búcsú óta minden nap egyre csak várt, hátha szerelme végre hírt ad magáról…

Egy szép napon, miután ismét visszatért a Jövőbe, megjelent a fiú, s ő úgy érezte, az élete legboldogabb napja. Barátja gyakori vendég lett a Palotában, s Chibiusa testvérei is nagyon megkedvelték a kedves ifjút. Aztán egy napon a lány hiába várta szerelmét.

Lassan két év telt el, de Helios nem jelentkezett. Chibiusa többször is megkérte apját, hadd kísérje el Elysionba, de Endymion király, lánya legnagyobb bánatára, rendre visszautasította kérését. Arról ő is tudott, hogy Elysionban ismét nyugtalanító események történtek; hírek keltek szárnyra Nehellenia királynő gyermekeiről, akik feltehetőleg Kristály Tokyo megsemmisítésére készülnek. A pletyka gyorsan terjedt, de mivel senki sem tudta bizonyítani az állítását, és a feltételezett ellenséget sem látta még senki, a Palotában hamar elfelejtették a dolgot.

A királyi párt azonban nyugtalanították ezek a szóbeszédek, s a Király gyakorta ellátogatott Elysionba. Miután hazatért, Chibiusa mindig megkérdezte apját, találkozott-e Heliosszal, de Endymion egyre csak kitért a válasz elől. A hercegnő megfogadta, nem adja fel a reményt, ám az eljegyzésének közeledtével egyre jobban felerősödött benne a gondolat, hogy soha többé nem látja viszont a fiút.

A kopogtatásra felriadt. Anyja jött be kézen fogva vezetve álmosan pislogó, hatéves kisfiát. A kis herceget Atyminos-nak hívták, s a herceggyerekek közül ő volt a legfiatalabb. Nevét édesanyja apjától örökölte.

Serenity királynő mosolyogva lépett a lányához.

-Jó reggelt, drágám! – köszöntötte kedvesen, s megcsókolta a hercegnő homlokát. A lány szinte megszólalásig hasonlított édesanyjára, s ezt a Király mindig meg is jegyezte. Chibiusa mosolygása ellenére, Serenity észrevette lánya szomorúságát. Leült az ágyára, amelyen Atyminos is elnyújtózott, s a maga mellett lévő helyre mutatott.

Chibiusa leszállt az ablakpárkányról, és anyja mellé ült. A Királynő egy ideig semmit sem szólt, csak kérdőn lánya szemébe nézett. Hosszú percekig némán ültek egymás mellett

A csendet halk kopogtatás törte meg, majd Endymion lépett a szobába. Atyminos egy ugrással lent termett az ágyról, és boldog kiáltozással apjához rohant. A Király felkapta a fiát, és a vállára ültette. Pillantása találkozott párja tekintetével, bólintott, majd rámosolygott a lányára és szó nélkül távozott.

-Ki vele! – bíztatta a Királynő, és gyengéden megszorította Chibiusa kezét. – Hadd halljam, mi bánt!

-Az eljegyzés… – kezdte a lány. – Miért kell valaki olyannal összekötnöm az életemet, akit nem is ismerek?!

-Ó, már hogyne ismernéd! – nevetett Serenity. – Nagyon is jól ismered!

-Akkor miért nem áruljátok el, hogy ki ő? – háborodott fel a hercegnő. – Az én férjem lesz! Tudnom kell, kihez kell hozzámennem!

-Időben meg fogsz tudni mindent, ne aggódj! – felelte anyja nyugodtan. – Boldog leszel, ha megtudod, ki mellett élheted le az életed. Ő egy nagyon kedves, bátor, jóképű fiatalember, és fülig szerelmes beléd!

-De én nem szeretem! – pattant fel az ágyról Chibiusa. – Hogy kérhetitek tőlem, hogy olyan férfinek legyek a felesége, akit nem szeretek? – Visszaült, s fejét lehajtva halkan folytatta. – Te is tudod; én Helios-t szeretem. Még akkor is, ha…

A Királynő magához ölelte a lányát.

-Én tudom, hogy boldog leszel! Meglátod, így lesz, csak bízz bennem és apádban! – Puszit nyomott Chibiusa arcára, majd távozott.

A Nap már nyugatra járt, de a hercegnő számára úgy tűnt, mintha az idő ólomlábakon járna. Folyton arra gondolt; este eldől a sorsa, és soha többé nem lehet azzal a fiúval, akit annyi év után is teljes szívéből szeretett. Nem értette szüleit, miért adják egy olyan emberhez, akiről semmit sem tud, de bízott bennük. Elhatározta, csak akkor emel kifogást jövendőbelije ellen, ha az estély rosszul végződik.

Furcsa mód apját különösen vidámnak látta ezen a napon. „Az a fiú igazán különleges lehet, ha apámat is ennyire elbűvölte…” – gondolta és egyre jobban úrrá lett rajta a kíváncsiság és a türelmetlenség.

Az este közeledtével a Palotában hihetetlen nagy nyüzsgés vette kezdetét. Chibiusa úgy érezte, ez a nap örökre emlékezetes marad számára, akárki legyen is a titokzatos férjjelölt. Idegességében fel-le járkált a szobájában, s a halk kopogtatásra olyan hirtelen perdült meg, hogy kis híján elveszítette az egyensúlyát.

Diana és Hotaru lépett a szobába. A tizennyolcadik életévébe lépő Sailor Saturn, hosszú, mélylila selyemruhát viselt, mely tökéletesen kiemelte sötét szemeit. Diana egy egyszerű, ezüstösen csillogó öltözéket választott az estélyre.

Ha Chibiusa, a vele egyidős Dianára nézett, mindig eszébe jutott az az este, amikor egykori játszótársa, egy szürke kiscica helyébe hús-vér barátnő lépett. Ő még egészen kicsi volt, amikor anyja az Ezüst Kristály segítségével emberré változtatta a macska családot. A hercegnő pontosan emlékezett mindenre; akkor is bált rendeztek, melynek végén került sor a nagy átalakulásra. A Királynő minden erejét felhasználta, hogy barátai számára örökre biztosíthassa az emberi életet. Az a bál nagyon hirtelen ért véget, mert a Kristály aktiválása után Serenity ájultan esett össze. Chibiusa borzasztóan aggódott az anyjáért, aki csak napokkal később tért magához.

Néhány évvel később Lunának és Artemis-nek, csakúgy, mint a királyi párnak, még két gyermeke született. Fiúk, Phaeton csaknem egyidős volt a fiatalabbik hercegnővel, Athene-vel, de a kis Atyminosszal később elválaszthatatlan barátok lettek. Húga, Minerva pedig a kicsi királylánnyal kötött szoros barátságot.

-Attól még nem jön el hamarabb a szőke herceg, ha ösvényt taposol a szőnyegbe, és a percenként az órára nézel – zökkentette ki ábrándjaiból Diána hangja.

-Mi bajod? – kérdezte kíváncsian Hotaru miközben Chibiusa ágyára telepedett. – Még a húgod is izgatottabb nálad! Fel sem öltöztél a bálra?! Csak nem akarsz rossz benyomást kelteni leendő férjuradban?

-Nem érdekel – felelte egykedvűen a hercegnő. – Felőlem, azt gondol, amit akar!

A két lány egymásra pillantott, majd Hotaru szólalt meg, már sokkal komolyabban.

-Ugyan Chibi! Azzal nem lesz jobb a helyzet, ha úgy utasítod el magadtól, hogy még nem is láttad és esélyt sem adtál neki a bizonyításra!

Chibiusa leült barátnője mellé, és egy nagyot sóhajtott. Tudta, igazságtalanul büntet valakit az ellenszenvével, anélkül, hogy ismerné az illetőt.

-Tudjuk, hogy Helios-t szereted – vette át a szót Diana és ő is leült a két lány mellé –, de nem gondolod, hogy ideje lenne másokat is a közeledbe engedni?

Chibiusa nem válaszolt, de úgy érezte, ez az este sokkal nehezebb lesz, mint azt először elképzelte…

Gondolataiból anyja józan hangja riasztotta fel.

Endymion egy meghitt kis szalonban ült, és az imént kapott jelentéseket tanulmányozta. Vele szemben egy figyelemreméltó, magas, jóképű fiatalember állt.

-Nos, ma este kiderül, valóban lecsillapodtak-e a kedélyek – szólalt meg a Király. – Remélem, a lányom megbocsát majd nekem!

-Felségednek biztosan – mosolyodott el a fehér ruhás fiú –, hiszen ez így volt helyes. Nem lett volna biztonságos, ha a szóbeszédek idején Chibi…, illetve Serenity hercegnő is Elysionban van. Most, hogy a forrongások elmúltak, már nem kell megtagadnia tőle, hogy elkísérhesse Felségedet a következő alkalommal. Hisz akkor már…

-Nos? – állt fel Endymion, miután a fiú nem fejezte be a mondatát.

-Akkor már – folytatta bizonytalanul az ifjú – a vőlegénye is vele mehet és megvédheti, ha szüksége lenne rá…

A Király vendégéhez lépett és a vállára tette a kezét.

-Hálás vagyok, amiért megtetted ezt a nagy utat csak azért, hogy elmond, a kedélyek megnyugodtak Elysionban. Reméljük, nem lesz folytatása a nyugtalanító híreknek, és gondtalanul ünnepelhetünk.

-Ha Felséged megengedi, most távoznék – nézett a Király szemébe az ifjú. – Szeretnék minél hamarabb visszatérni, hogy továbbra is szemmel tarthassam az eseményeket, és jelen legyek, ha a helyzet úgy kívánná.

Endymion elfordult, nehogy a fiú meglássa a szája sarkában bujkáló kis mosolyt. A terve, úgy tűnt, sikerrel járt…

-Szó sem lehet róla, hogy most visszamenj! – fordult újra a vendége felé, arcára meglehetősen szigorú kifejezést erőltetve. – Ma estélyt tartunk a hercegnő tiszteletére. Bizonyára hallottál már róla.

-Igen Felség, hallottam – felelte halkan a fiú. – Ma tartják a hercegnő eljegyzését…

-Úgy van! Ezen az ünnepségen neked is ott a helyed – a Király összefonta karjait. – Vagy talán megsértenéd a lányomat azzal, hogy nem vagy jelen élete egyik legfontosabb napján?

-Nem! – emelte fel riadtan tekintetét a fiú, majd ismét lehajtotta a fejét. – De nem hiszem, hogy én…

-Nincs kifogás! – lépett be a Királynő és sugárzó mosollyal üdvözölte az ifjút, aki mélyen meghajolva megcsókolta Serenity felé nyújtott kezét.

-Már nagyon régóta nem láttátok egymást – folytatta a Királynő. – Itt az ideje, hogy találkozzatok, és mindent megbeszéljétek. Bizonyára rengeteg mondanivalótok akad.

-Egyetértek, tehát itt maradsz – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Endymion. – Pihend ki magad. Az audienciáról felmentelek, de később elvárunk az ünnepségen!

-Értettem Felség és köszönöm – mondta Helios, majd meghajolt és távozott. Semmi esetre sem akart részt venni Chibiusa eljegyzésén, de a Király parancsának nem mondhatott ellent. Úgy érezte, nem éli túl, ha végig kell néznie, ahogy élete szerelmét másnak ígérik. Évek óta nem hallott róla, a lány nem írt és nem üzent, a Király pedig mindig másra terelte a szót, ha ő a hercegnőről kérdezte. Gondolataiba merülve, nehéz szívvel indult a bálterem felé.

Ezalatt a szalonban, a Király boldogságában felkapta a Királynét, és forogni kezdett vele. Serenity nevetve tiltakozott.

-Minden a legnagyobb rendben! – mondta sugárzó mosollyal Endymion és megcsókolta feleségét.