11. Fejezet

Megbocsátás

Chibiusa magából kikelve, dühösen járkált fel s alá a szökőkút előtt. Helios, miután hiába próbálta megnyugtatni a lányt, a kút peremén ülve, csendben figyelte őt.

-Hogy tehették ezt velem…, velünk?! – fordult ökölbe szorított kézzel a fiú felé. – A saját szüleim!

A hercegnő hirtelen megállt és türelmetlenül, szikrázó szemekkel nézett Helios-ra. Arra számított, hogy a fiú legalább annyira igazságtalannak érzi a Király tetteit, mint ő, hiszen ugyanolyan mértékben volt érintettje a történteknek.

-Én nem neheztelek rájuk – szólalt meg nyugodt hangon Helios. – Te hercegnő vagy, természetes, hogy a Királynak és a Királynőnek tervei vannak veled.

A lány újult hévvel akarta folytatni mondandóját, de a fiú leintette.

-Ha jobban meggondolod, egyáltalán nincs okod haragudni a szüleidre – folytatta ugyanolyan nyugalommal, szerelme dühös arcába nézve. – Ha az érzéseink nem lettek volna ennyire erősek, az már néhány hónap után megmutatkozott volna. Gondolod, ők ezt nem vették számításba?

Chibiusa lelassította lépteit, majd megállt a fiú előtt. Hosszasan elgondolkozott az imént hallottakon. A szíve mélyén ő is nagyon jól tudta, hogy megbízhat a szüleiben, akik sohasem akartak fájdalmat okozni neki.

-Nagyon megbántottam őket, igaz? – kérdezte miközben leült a fiú mellé.

Helios megfogta a hercegnő kezét, majd végigsimította a lány arcát.

-Különösen Serenity királynőt. Jobban hasonlítasz rá, mint gondolnád. Még a hajadat is az övéhez hasonlóan hordod – tette hozzá mosolyogva.

Chibiusa is elmosolyodott és ujjaival szórakozottan babrálni kezdte fényes hajfürtjeit. Jól emlékezett arra a napra, amikor először fésülte így a haját. Anyja nagyon boldog volt, apja pedig azzal viccelődött, hogy most már tényleg olyanok, mint két tojás.

-Még semmi sincs veszve! – A fiú kezének biztató szorítása visszazökkentette a valóságba. – Te szerencsés vagy, mert a szüleid melletted vannak, mindennél jobban szeretnek, és csakis a javadat akarják. Emiatt nem kellene haragudnod rájuk. Én azonban – folytatta lehajtott fejjel Helios. – nem emlékszem a szüleimre. Ha az apámra gondolok, a te apád arcát látom a szemem előtt. Ő mindig törődött velem, jó volt hozzám. Csakúgy, mint édesanyád.

Chibiusa már teljesen lehiggadt. Helios szavai rádöbbentették, mennyre fontosak számára a szülei és mennyi mindent köszönhet nekik. Többek között azt is, hogy az eljegyzés gondolata immár nem viszolygással, hanem határtalan boldogsággal töltötte el.

-Igazad van – mondta a fiú szemébe nézve. – Nagyon igazságtalan voltam velük. Most azonnal bocsánatot kell kérnem!

Serenity a balkonon állt. Borzasztóan bántotta lánya elutasító viselkedése. Ha lehunyta a szemét, újra látta, ahogyan a hercegnő elhúzódik ölelésétől. Könnyein keresztül elhomályosult a milliónyi csillag, s az égen imbolygó kövér Hold fénye. Tudta, nem maradhat sokáig távol a vendégektől, mégsem akart visszamenni a bálba. Úgy érezte, képtelen lenne az emberek jókívánságait hallgatni, miközben a lánya gyűlöli őt.

-Serenity… – szólította meg csendesen Endymion, s hozzá lépve átkarolta a vállát. Miután a Királyné elhagyta a termet és hosszabb ideig nem mutatkozott, a Király aggódni kezdett. Őt magát is nagyon megviselte lánya haragtól fénylő tekintete, de tudta, párját mennyire megsebezte a hercegnő visszautasítása.

A Királynő, férje vállára hajtva fejét, szabad utat engedett könnyeinek. Semmit sem szólt, a Holdat nézte, miközben könnyei patakokban folytak le arcán. Endymion is hallgatott. Nem tudta, mivel vigasztalhatná meg kedvesét, csak annyit tehetett, hogy vele volt, átölelte és osztozott bánatában.

Hátuk mögött Chibiusa bátortalan torokköszörülése hallatszott. A hercegnő hosszú szempilláin kövér könnycseppek remegtek, melyek közül néhány lassan lefelé gördült az arcán. Már előre eltervezte, mit fog mondani szüleinek, most azonban egy hang sem jött ki a torkán. Nagy sokára elszánta magát, hozzájuk rohant és a nyakukba borult. Endymion és Serenity boldog megkönnyebbüléssel ölelte magához Chibiusát.

-Annyira sajnálom! – kezdte elcsukló hangon a hercegnő. – Nagyon igazságtalan voltam! Bocsássatok meg, kérlek!

-Te is bocsáss meg nekünk, kicsim! – mondta Endymion, s szemében a boldogság könnyei csillogtak.

Serenity nem bírt megszólalni, csak szeretettel simogatta az őt szorosan átölelő kis hercegnőjét.

Chibiusa megtörölte könnyes szemét, majd eltökélt tekintettel nézett szüleire.

-Szeretném, ha most visszamennénk a bálba és bejelentenénk az eljegyzésemet!

-Úgy lesz, drágám – mondta a Királynő, s lágyan megcirógatta a lány arcát –, ahogyan akarod.

A Király ünnepélyesen bejelentette, hogy Serenity hercegnőt Helios-hoz, Elysion hercegéhez adja feleségül. A vendégek, akik az elmúlt közjátéknak nyomait sem érzékelték, kitörő örömmel és hatalmas tapsviharral köszöntötték a jegyespárt.

A tónusok előtt Serenity királynő átnyújtott Helios-nak egy apró ékszerdobozban rejlő gyémántgyűrűt. A fiú féltérdre ereszkedett a hercegnő előtt, megcsókolta a lány kezét, majd az ujjára húzta az ékszert. A Király és a Királyné egyszerre fogták meg Serenity hercegnő és Helios összetett kezét, megáldva ezzel a két fiatal szerelmét. A teremben ismét felzúgott a taps és a hangos éljenzés.