12. Fejezet

Ünneprontók

A vendégek, szemmel láthatóan jól érezték magukat a bálon. A boldogságtól sugárzó két fiatal látványa, akik fáradhatatlanul táncoltak egymással, őket is örömmel töltötte el.

Azonban nem volt mindenki ennyire nyugodt. A Harcosok közölték a királyi párral, hogy erős negatív hullámokat érzékelnek a teremben. Serenity Atyminos-ért ment, és a szobájába kísérte a már kellőképpen elfáradt kisfiút. Később Luna is csatlakozott Minervával az oldalán, s velük együtt a kis Athene hercegnő és Phaeton is elhagyta a báltermet.

Miután a két hölgy visszatért, az estély már félbeszakadt. A vendégek a falak mellett különböző pózokban hevertek; mind mélyen aludtak.

A Királynő és Luna családjaik mellé siettek, akiket a nyolc harcoslány védelmezően a háttérben tartott. A terem közepén két sötét ruhás, karcsú alak állt. Fiatalok és gyönyörűek voltak, ám a belőlük áradó hatalmas negatív energia félelmetessé tette őket, olyan ellenféllé, akiket nem lehetett lebecsülni.

Egyikük, széles gonosz mosollyal az arcán, megindult a királyi család felé. A Harcosok támadásra készen állva továbbra sem tágítottak helyükről.

-Úgy látom, ünnepeltetek – kezdte a fiatal férfi lassan közelítve a kis csoport felé. – Ez esetben épp’ jókor jöttünk. Így legalább mi is részesei lehettünk az utolsó bálnak, amit ebben a birodalomban tartottak.

-Megállj! – kiáltott a fiúra Sailor Jupiter, de az zavartalanul lépegetett tovább a királyi család felé.

-Ki vagy te és mit akarsz itt? – kérdezte mindenre elszánt tekintettel Sailor Mars.

A sötét ruhás ifjú megállt. – Igaz, még be sem mutatkoztam. Én Nehel herceg vagyok – mondta, s színpadiasan meghajolt, –, ő pedig a húgom, Elenia hercegnő – azzal a még mindig a terem közepén álló személyre mutatott. A lány felemelte a fejét, s ugyanolyan gonosz mosollyal nézett az egybegyűltekre, mint a testvére.

Serenity királynő hirtelen a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa kitörni készülő sikolyát.

-Úgy – nevetett gúnyosan Nehel herceg –, Felséged tehát felismerte a lényeget! Elismerésem! Kegyednek nagyon jó szeme és memóriája van! – Hangosan hahotázni kezdett, majd jéghideg tekintetét a Királynéra szegezve folytatta. – A hasonlóság megdöbbentő, nemde? Pedig, ha lehetséges, a húgom még szebb, mint anyánk, vagyis az egykori Nehellenia királynő volt.

A kijelentést a megdöbbenés néma csendje fogadta. A kis társaság egyetlen tagja sem gondolta volna, hogy a szóbeszéd mégis igaz, és a jóságossá tett Nehelleniának valóban van két gyermeke.

-Anyánkat sikerült megbabonáznod – sziszegte Elenia a Királynéra meredve –, de ne hidd, hogy ezt annyiban hagyjuk! Megfizetsz minden egyes rossz pillanatáért, minden könnycseppjéért, minden sóhajáért! Mégpedig kamatostul, a drágalátos családoddal együtt!

-Te okoztad neki a legtöbb szenvedést – vette át a szót Nehel. – Te, az Ezüst Kristályod és a napról napra fejlődő birodalmad! Ö akkor nem tudott legyőzni benneteket, de nekünk sokkal nagyobb az esélyünk. Most sokkal több a vesztenivalód, Felség!

-A Kristályod nélkül fabatkát sem érsz! – kiáltotta a hercegnő, s hangjából csak úgy sütött a megvetés és a gyűlölet.

-Eleget hallottunk – mondta határozottan Sailor Uranos, mire a többiek egyetértően bólintottak.

A Sailor Team megindult a herceg felé, de bármennyire is bele adtak mindent, a támadásaikkal mégsem értek el semmit. Úgy tűnt, Nehel minden módszerüket jól ismeri; a támadásokat könnyedén visszaverte, vagy kitért előlük.

-Elég a játszadozásból Nehel! – szólalt meg egy idő után Elenia, aki eddig hideg nyugalommal szemlélte a Harcosok és bátyja egyenlőtlen küzdelmét. – Van ennél fontosabb dolgunk is. Ezt majd én befejezem.

A lány szép, kékesszürke szeme hirtelen vakító fénnyel ragyogni kezdett, s ugyanebben a pillanatban a Harcosok a szélrózsa minden irányában kirepültek a teremből. Némelyikük a falnak ütközve vesztette el az eszméletét, de akadt köztük olyan is, aki az ablakot kitörve ájultan zuhant a Palota kertjébe.

A gyönyörűen feldíszített bálterem romjaiban hevert. A két testvér elégedetten, mosolyogva szemlélte az általuk véghezvitt pusztítást.

-Ezek meglógtak! – üvöltötte dühösen a herceg. – Az egész csak egy elterelő hadművelet volt, hogy az az álnok némber meglépjen a pereputtyával együtt!

A királyi pár ugyanis, míg ők ketten a Harcosokra figyeltek, Artemis-ékkel és a jegyesekkel együtt, nyom nélkül eltűnt a bálteremből.

-Nyugi bátyus! – mondta unottan Elenia. – Tartogasd későbbre az energiádat! Az a szerencsétlen kis társaság úgysem juthatott túl messzire ennyi idő alatt. Ez a szánalmas kis vityilló nem olyan hatalmas, nem bújhatnak el előlünk olyan könnyen. Meg fogjuk találni őket, ne aggódj! És akkor végre beteljesül a bosszúnk!

-Arra mérget vehetsz! – szűrte a fogai között a herceg, s ökölbe szorított kézzel, gyors léptekkel indult kifelé a teremből. Húga szótlanul követte őt.